A HÖOK megfogadta az LMP tanácsát

Kérjen utólagos normakontrollt az Alkotmánybíróságtól az ombudsman a hallgatói szerződéseket szabályozó kormányrendelet ügyében.

LM
2012. 02. 22. 10:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezzel összhangban az állam kötelezettként szerepel, amikor a hallgatói szerződésben maghatározott feltételek szerint magyar állami ösztöndíjas vagy magyar állami részösztöndíjas félévet finanszíroz a szerződő hallgatónak, másfelől jogosultként vesz részt az ügyletben, amikor a hallgatói szerződésben előírt időtartamú hazai joghatóság alatti munkavégzésre vagy vállalkozásra való kötelezettséget érvényesíti a szerződött hallgatóval szemben. Ezt a helyzetet azonban a kormányrendelet nem szabályozza megfelelően – mutatott rá az elnök.

Szerződés

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár január 20-án jelentette be, hogy szerződést köt az állam a felsőoktatásban állami támogatással tanuló diákokkal; a képzési idő kétszeresét kell Magyarországon dolgozniuk. Az államtitkár akkor elmondta: a felsőoktatásról szóló törvény, amelyet tavaly decemberben fogadtak el, sok olyan újdonságot tartalmazott, amelyet most konkretizálnak. Az egyik ilyen a hallgatói szerződések ügye; a rendeletet a kormány január 19-én fogadta el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.