A kivándorlási hullám tönkreteszi a két ország viszonyát

Leginkább anyagi jellegű okokkal magyarázható a tömeges elvándorlás Kanadába.

tt
2012. 02. 29. 20:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárca szerint az, hogy a menedékkérők hulláma alapvetően egy célország felé irányul, és az, hogy közvetlen légi összeköttetés híján a nyugat-európai országokban átszállók nem ott nyújtanak be kérelmet, azt mutatja, hogy a kivándorlás okai anyagi jellegűek. A menedékkérelmek indoklásával ellentétben Magyarországon senki sincs üldözésnek kitéve – hangsúlyozta a tárca, hozzátéve: a kormány határozottan fellép minden „szélsőséges, gyűlöletkeltő megnyilvánulás” ellen.

A kormány tudatában van a mélyszegénységben élők nehéz helyzetének, ezért hozott létre külön államtitkárságot a társadalmi felzárkózás segítésére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban – emlékeztettek. Kifejtették: az államtitkárság programjai és a decemberben elfogadott nemzeti felzárkózási stratégia a kormány elkötelezettségét bizonyítják, és az intézkedésekről rendszeresen tájékoztatják Kanadát is.

Magyarország azonban egymaga nem képes megszüntetni „a legfőbb kiváltó okot, a vonzó anyagi juttatásokat” – mutattak rá. Mint közölték, ezért üdvözlendő Jason Kenney kanadai bevándorlási miniszter február 16-i bejelentése a kanadai szabályozás módosításáról, a menekültügyi eljárás lerövidítéséről. Így az eddig akár több évig is elhúzódó ügyek intézése átlagosan másfél hónapra csökkenhet – tették hozzá.

Mint kiemelték, a budapesti kanadai nagykövetség és az érintett tárcák bevonásával idén is ülésezik a Külügyminisztérium vezetésével 2009 óta működő munkacsoport, amelynek célja a magyar menedékkérők helyzetének megvitatása. Legutóbb 2011 novemberében tartottak vezetői szintű tárcaközi egyeztetést – jegyezték meg.

Az MTI külügyi forrásból úgy értesült, hogy Kanada részéről igen nagy türelem tapasztalható a kérdésben, hiszen Csehország esetében már kisebb számú menedékkérelemnél bevezették a vízumkötelezettséget. (Kanada 2009 nyarán állította vissza a vízumkötelezettséget az országba utazó cseh állampolgárokkal szemben, az intézkedést a növekvő számú cseh menedékkérelemmel indokolva.) A kanadai hozzáállás oka vélhetően az, hogy tisztában vannak azzal, milyen komoly anyagi ösztönzést jelent a jelenlegi szabályozásuk, illetve az, hogy Magyarország konstruktívan viszonyul a kérdéshez.

A menedékkérelmek számának alakulását befolyásolhatja továbbá, hogy nemrégiben Magyarországon megváltoztatták a névváltoztatás szabályozását, öt év alatt legfeljebb egyszer lehet kérelmezni névváltoztatást, és a korábbinál magasabb összegért. Korábban ugyanis Kanadából több kivándorolt hazatért megváltoztatta a nevét, majd ismét benyújtotta kérelmét Kanadában.

Magyarország álláspontja az, hogy csak különleges esetekben van politikai oka a kivándorlásnak, ami abból is látszik, hogy a kérelmeket nagy arányban elutasítják. Budapest érdeke az, hogy kétoldalú keretek között kezelje a kérdést, Kanada pedig – a külügyi forrás szerint – nem fontolgatja a vízumkötelezettség visszaállítását Magyarországgal szemben.

A kivándorlás legális, bárki bármelyik országban kérhet menedékjogot, ezt a kormány nem akadályozhatja meg. Az MTI forrása szerint azonban nem valószínű, hogy az új kanadai szabályozás olyan szigorú lenne, hogy a legnehezebb helyzetben élőknek ne érné meg akár néhány hónapra kimenni.

A külügyi forrás elmondta azt is, hogy az elmúlt időben nőtt Kanadában egyes bűncselekmények száma, például a színesfémlopásoké, a bankkártya- és telefonkártya-visszaéléseké, a feketefoglalkoztatásé.

Az utóbbi időben Szlovákiából Kanadába érkező menedékkérők száma is megugrott, ezért elképzelhető, hogy a hasonló helyzet miatt intenzív információcsere alakul ki Magyarország és Szlovákia között. Mindenesetre a kialakult helyzet jelentősen rontja a Magyarországról kialakult képet is.

Tavaly csaknem megduplázódott a Kanadában menedéket kereső magyarok száma, 4409 magyar folyamodott menekültstátusért, szemben a 2010-es 2300-zal – írta a The Vancouver Sun az ottawai központú Postmedia News médiaügynökséget idézve. A lap beszámolt arról, hogy 2009-ben 2240 ilyen kérelmet nyújtottak be magyar állampolgárok. A menedékkérők többsége feltehetően roma.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.