A tények ismerete nélkül büntetett a Jobbik?

Filó András szerint a Jobbik országos elnöksége a valós tények ismerete, illetve személyes meghallgatása nélkül „büntette” meg.

LM
2012. 02. 24. 7:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Döntés

Dietz Ferenc, Szentendre fideszes polgármestere kedden tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a helyi képviselő-testület egyhangú döntéssel, a város számláját vezető Raiffeisen Bankkal egyetértésben megválasztotta Polányi Sándort, a Herendi Porcelánmanufaktúra korábbi vezérigazgatóját a város külsős alpolgármesterének. Elmondta azt is: a városvezetés először a polgármesteri hivatalon belül szervezett csoport kezébe adta volna a feladatot, de a banknak az volt a véleménye, hogy az önkormányzatot, illetve a település valamennyi gazdálkodó egységét érintő pénzügyi és személyzeti átszervezés megtervezése, s levezénylése szinte lehetetlen kizárólag belső erőforrások igénybevételével.

Polányi

Polányi Sándor az MTI megkeresésére azt mondta, menedzserszemléletű, kiszámítható, stabil közpénzgazdálkodásra van szüksége Szentendrének, amiben egy avatott szakember segítsége mindenképpen jól jöhet. „Előre kikötöttem: csak akkor vállalom a feladatot, ha a képviselő-testület egyhangúlag választ meg, hiszen munkámban nem a pártpolitikai, hanem a város pénzügyileg is stabil és fenntartható működésének szempontjait szeretném és fogom érvényesíteni” – közölte.

A harminc éve menedzserként dolgozó Polányi Sándor 2003 és 2005 között a Herendi Porcelánmanufaktúra, majd 2007 és 2010 között a Magyar Telekom bulgáriai leányvállalatának vezérigazgatója volt.

Szentendrének eddig egy alpolgármestere volt, a fideszes Török Balázs.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.