Az Alkotmánybírósághoz küldi a diákokat az LMP

A párt törvénytelennek tartja az államilag támogatott felsőoktatási keretszámok radikális csökkentését.

BL
2012. 02. 21. 12:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Karácsony Gergely elmondta, hogy az Alkotmánybíróságra vonatkozó új törvények nem teszik lehetővé, hogy pártjuk közvetlenül forduljon a testülethez, de az érintetteknek erre lehetőségük van. Az LMP ezért megbízta egy jogászblog szerzőit, hogy készítsenek egy alkotmánybírósági panaszbeadványt, amelyet bárki használhat, aki azt szeretné, hogy az AB semmisítse meg a döntést – mondta a politikus. Hozzátette, a beadvány tervezetét hamarosan a párt honlapján keresztül is el lehet majd érni. Közölte azt is, hogy pártjuk jogi segítséget nyújt a panaszok benyújtásához.

Több száz diákot várnak

A frakcióvezető-helyettes saját érvelését alátámasztva azt hangsúlyozta, hogy jelenleg is hatályban van a 2005-ös felsőoktatási törvény, amelynek az egyik paragrafusa kimondja, hogy az államilag támogatott férőhelyek száma legfeljebb tíz százalékkal térhet el a korábbi év keretszámaitól. Hangsúlyozta, hogy eközben viszont van olyan tudományterület, ahol 90 százalékos az eltérés.

A politikus szerint a változtatás azért is törvénytelen, mert sérti a felvételi előtt álló hallgatók azon jogát, hogy kiszámítható módon döntsenek a saját jövőjükről. Emlékeztetett arra, hogy az ügyben Szabó Máté ombudsman is azt az álláspontot fogalmazta meg, hogy a döntés súlyosan sérti a jogbiztonság elvét. Kérdésre válaszolva közölte, szeretnék, hogy ha több száz diák keresné meg az Alkotmánybíróságot.

Karácsony is végtörlesztett

Az LMP azt gondolta a végtörlesztésről, hogy az nem a jó megoldás a devizahiteles családok gondjainak enyhítésére. „De ezzel együtt is, én mint magánember minden olyan törvényt betartok, amit megszavaz a parlament, függetlenül attól, hogy egyetértettem-e vagy sem” – felelte arra a kérdésre, hogy korábbi bírálataik ellenére ő is végtörlesztett. Hozzátette, senkit sem biztattak arra, hogy ne éljen a lehetőséggel és úgy gondolja, hogy saját családja is „okosan tette azt, hogy a lakáseladása kapcsán (…) nem hagyta ott a banknál azt a pénzt, amit a végtörlesztés miatt felvehetett”. Mint mondta, habár nem tartották helyesnek a megoldási lehetőséget, de minden családnak örülnek, aki meg tudott szabadulni a terheitől.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.