Az NNI vette át a gyanúsított vezérigazgató ügyét

Az Egészségügyi Holding (EH) Zrt. hűtlen kezeléssel gyanúsított vezérigazgatója ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) folytatja a nyomozást.

PR
2012. 02. 27. 16:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint azt korábban megírtuk, a Nyíregyházi Törvényszék bírói tanácsa helybenhagyta az Egészségügyi Holding Zrt. hűtlen kezeléssel gyanúsított vezérigazgatójának előzetes letartóztatásáról szóló, az elsőfokú bíróság által meghozott végzést.

Szilágyi László a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölt részleteket, azt azonban elmondta, hogy az NNI az elmúlt héten vette át a vizsgálat irányítását a megyei rendőr-főkapitányságtól. A nyíregyházi, nagykállói, mátészalkai és fehérgyarmati kórházat működtető holding vezetőjét, Kiss Zoltán Tamást február 8-án vette őrizetbe a rendőrség, két nappal később pedig a bíróság elrendelte a folytatólagosan, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsított vezérigazgató harminc napra szóló előzetes letartóztatását.

A nyomozás a holding két közbeszerzési eljárását érinti: a gyanú szerint egy vezérlési-irányítási számítógépes program, illetve egy automata gyógyszerelő rendszer beszerzése kapcsán történtek szabálytalanságok. A különösen nagy vagyoni hátrány ötvenmillió forintot meghaladó, de 500 millió forintot meg nem haladó mértékű.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.