A munkaügyi felügyelőség korábban négy dél-alföldi áruházban ellenőrizte, hogy megkapják-e az alkalmazottak a garantált bérminimumot, ám amikor legfelsőbb bírósági döntés kötelezte a társaságot a fizetésre, akkor azt nem mindegyik hipermarket esetében tették meg, csak azokban, ahol a vizsgálat folyt – közölte.
Megjegyezte, hogy a vállalat tavaly decembertől minden pénztárosnak megadja a garantált bérminimumot, ám ők azt szeretnék elérni, hogy a 2009 eleje és tavaly november vége közötti időszakra járó pénzt is mindenki megkapja. Arról, hogy ez összességében mekkora összeg lehet, egyelőre nincsenek adataik – mondta. Potyondi Antal tájékoztatása szerint már gyűjtik, mely tagjaik érintettek az ügyben; ha nem sikerül peren kívül megegyezni az áruházlánccal, perre viszik az ügyet.

Mediános manipuláció: módszertani adatok nélkül közöltek torzított Tisza-eredményt