Botka ellenfele nem Gyurcsány

Bár Botka László két évvel ezelőtt nem vállalt országos vezető tisztséget az MSZP-ben, most mégis bejelentkezett választmányi elnöknek.

NT
2012. 02. 10. 5:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmondása szerint nagyban tudná a választmány munkáját segíteni, már ami a programkészítést érinti. Azt szeretné, ha egy demokratikus, nyitott testület jönne létre, amely képes integrálni a különböző véleményeket.

Arra a kérdésre, hogy Mesterházyval szemben helyezkedik-e el, Botka úgy válaszolt: ő nem kétfejű pártot akar, hanem legalább kétmillió fejűt, hiszen ennyi választóra lesz szükségük, hogy reális ellenfelei lehessenek a kormánynak.

Botka közölte, jelenleg is van együttműködés az MSZP és Bajnai Gordon között, a pártban ugyanakkor azért dolgoznak, hogy a következő választáson komolyan számolni kelljen egy szocialista miniszterelnök-jelölttel. Gyurcsány Ferencnek sok sikert kívánt, ahogy fogalmazott, sem személy szerint neki, sem az MSZP-nek nem Gyurcsány az ellenfele.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.