Ez lesz az ösztöndíjprogram utolsó féléve

Utolsó félévét kezdte meg a Comenius felsőoktatási ösztöndíjprogram – közölte a programot életre hívó Demján Sándor Alapítvány az MTI-vel.

WL
2012. 02. 10. 5:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezet az elmúlt napokban utalta át a 2011/2012-es tanév második félévére a programban részt vevő kilenc felsőoktatási intézmény számlájára a 109,5 millió forint összegű támogatást. A 2006 októberében elindított támogatási program 857 nappali tagozatos hallgató számára biztosít havi ösztöndíj-kiegészítést – olvasható a közleményben.

Mint írták, az ösztöndíjprogram elmúlt hat éve során tizenkétezernél is több hallgató részesült támogatásban; a műszaki, közgazdasági és orvosi tanulmányokat folytató, szociálisan rászoruló, nappali tagozatos, alap-, illetve mesterképzésben részt vevő tanulók összesen több mint kétmilliárd forint ösztöndíjat kaptak. Továbbá 2009-től a programban részt vevő hallgatók külföldi tanulmányokhoz kiegészítő támogatásra is pályázhattak, így százhat ösztöndíjas összesen még 90,6 millió forint támogatást nyert el – tette hozzá az üzletember nevét viselő alapítvány.

Demján Sándor 2006-ban 8 milliárd forint közhasznú felajánlást tett a szegény sorsú fiatalok képzésének segítésére, szociális problémáik enyhítésére, a magyar kultúra és tudomány fejlesztésére, a hátrányos helyzetű régiók szociális problémáinak enyhítésére, valamint a roma fiatalok tanulmányainak megsegítésére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.