Ez már Gyurcsánynak és Mesterházynak is kínos

Az MSZP semmilyen együttműködésre nem hajlandó olyan pártokkal és mozgalmakkal, amelyek nem a demokratikus értékeket képviselik.

LM
2012. 02. 20. 15:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet vezércikkében foglalkozik a kerekasztal elvtársaival. Bővebben>>>

A Nol.hu csütörtökön arról számolt be, hogy kerekasztalt alapítottak a baloldali pártok. Az írás szerint a Baloldali Kerekasztal a Változásért elnevezésű szövetség alapítói között a Magyar Kommunista Munkáspárt, a Vajnai Attila nevével fémjelzett Munkáspárt 2006, a Kapolyi László és Schmuck Andor által irányított Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a korábban Tamás Gáspár Miklós, most Trasciatti Attila ügyvezető elnök szervezte Zöld Baloldal, illetve az MSZP is ott van. A szocialista pártot a portál információja szerint a csütörtöki első tanácskozáson Balogh András elnökhelyettes képviselte, aki tolmácsolta az MSZP partnerségi szándékát, de jelezte: tájékoztatja az ügyről a pártelnökséget.

Thürmerék nem kellenek az MSZP-nek

Mesterházy Attila hétfői közleményében azt írta: előterjesztésére az MSZP elnökségének és frakciójának együttes ülése egyhangú határozatot hozott arról, hogy a szocialisták nem vesznek részt annak a baloldali kerekasztalnak a tevékenységében, amelyben a Thürmer Gyula vezette Munkáspárt is jelen van. „Ugyanakkor az MSZP továbbra is nyitott minden olyan párbeszéd előtt, amelynek értékalapja a demokratikus értékrend és az antifasiszta gondolat, az euroatlanti szövetséghez tartozás támogatása; amely legfőbb céljának tekinti az Orbán-kormány leváltását és az új Negyedik Köztársaság felépítését” – tette hozzá.

Gyurcsányéknak más bajuk van

Az ügyben közleményt juttatott el az MTI-hez a Demokratikus Koalíció is. A Gyurcsány Ferenc vezette pártot senki sem képviselte a múlt heti alakuláson, Schmuck Andor, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt főtitkára ugyanakkor az Indexnek azt mondta, a DK-t és az LMP-t a csütörtöki alakulóülés után meghívták a szövetségbe.

„A DK nem kíván részt venni olyan kezdeményezésben, amelyben egy szélsőséges, az uniós tagságot megkérdőjelező, a Fidesszel az elmúlt választásokon és azt megelőző népszavazásokon együttműködő kommunista párt is szerepet kaphat” – áll a szervezet közleményében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.