Félig megbénult Ferihegy + Videó

A budapesti Ferihegyet is körülvevő köd miatt több repülőgép nem tud fel-, illetve leszállni a Liszt Ferenc repülőtéren.

WA
2012. 02. 23. 7:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hardy Mihály közölte, hogy a kifutópályán 125 méterre csökkent a vízszintes látótávolság, ezért csak a pilóták felkészültsége vagy a gépek műszerezettségének függvényében tudnának a repülőgépek leszállni.


A Ryanair és a WizzAir reggeli járatai még elindultak Budapestről, de a Lufthansa Münchenből érkező gépe már nem tudott landolni, ezért visszafordult. Az igazgató elmondta: a TNT és az UPS két teherszállító repülőgépe a köd miatt egy órán át várakozott a légtérben, de nem tudtak leszállni, ezért Bécsben landoltak.

Hardy Mihály elmondta: a repülőtéren mínusz 1 Celsius-fok van, a pályák szárazak, nincs jegesedés, de a köd még legalább egy-két óráig akadályozhatja a gépek közlekedését. Vannak olyan gépek, amelyekbe már beszálltak az utasok, és csak arra várnak, hogy felszállhassanak – jegyezte meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.