Fidesz: a németek tudják, kik a felelősek a magyar problémákért

A Fidesz szóvivője szerint Németország tisztában van vele, hogy kik azok, akik a szakadék szélére kormányozták Magyarországot.

PR
2012. 02. 08. 10:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Selmeczi Gabriella az MTI-hez szerdán eljuttatott kommünikéjében azt írta, pártja üdvözli a német kormányzó konzervatív CDU/CSU pártszövetség közleményét, amelyben „a német politikusok kifejtik véleményüket, hogy a magyarországi gazdasági problémákért a szocialista kormányok a felelősek, mint ahogyan azt is leszögezik, hogy támogatják az Orbán-kormány munkáját”.

Andreas Schockenhoff, a CDU/CSU törvényhozási képviselőcsoportjának helyettes frakcióvezetője a Fidesz frakcióvezetőjének berlini tárgyalásairól kiadott keddi közleményében barátinak és bizalommal teljesnek nevezte a megbeszéléseket, és hangsúlyozta, pártja azt kívánja a magyar kormánynak, hogy minél hamarabb sikerüljön megoldani a gazdasági problémákat, amelyekért az előző, szocialista kormány a felelős. E törekvésben támogatják a Fideszt – szögezte le Schockenhoff.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.