Gyurcsány a halála után is előrángatja Csurkát

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor a rendszerváltás közmegegyezésével szembefordulva a köztársasági helyett mára egy „ellen-Magyarországot” épített fel.

BL
2012. 02. 21. 15:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt miniszterelnök évértékelő beszédében kedden Budapesten azt mondta: bő húsz éve a politikai közösség osztozott a társadalom szabadságvágyában, abban, hogy nyugatos, polgári Magyarországot, demokratikus parlamentarizmust akar. De – folytatta – a rendszerváltás tartópillérei összedőltek, és mára egy olyan „ellen-Magyarország” épült fel, amely bezárkózik, szabadság helyett rendet akar, fél a versenytől, Brüsszel helyett keleti autokratikus–despotikus rendszerekre tekintget, a szegénységet pedig nem átoknak, hanem bűnnek gondolja.

Orbán Viktor rendszerváltást akart, és ez mára megtörtént, mondta, hozzátéve hogy a köztársaságpártiak politikai és társadalmi kisebbségben vannak. Ezért véleménye szerint a demokratikus ellenzék feladata nem egyszerűen a kormányváltás, hanem a többség meggyőzése. „A republikánus közösségnek nem lehet más célja, mint visszaállítani a ’89-es alkotmányosságra épülő viszonyokat” – jelentette ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.