Harminckettőre bővülhet az egyházak száma

Az Országgyűlés hétfői ülésén dönthet újabb vallási közösségek elismeréséről, a Malév-bizottság felállítása is napirendre kerülhet.

BL
2012. 02. 27. 6:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ház ülése az oktatási államtitkár napirend előtti felszólalásával kezdődhet, Hoffmann Rózsa várhatóan a pénteken lejárt felsőoktatási felvételi határidővel összefüggésben szólal majd fel. A képviselők a megszokott interpellációs blokk után elsőként a fideszes Rogán Antal javaslatáról dönthetnek, amely szerint a visszajáró adót állampapírban adhatná az állam a cégeknek.

Ezután kerülhet sor a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény módosítására, amelynek során – a korábban elfogadott 14 egyház mellett – 18 vallási közösséget ismerhetnek el egyházként.

A határozathozatalok után ismét napirendre kerülhet a Malév-bizottság létrehozása. Budai Gyula előterjesztése már a parlament előző heti programján is szerepelt, de akkor elmaradt a vita, mivel az elszámoltatási kormánybiztos kedden késő este nem volt jelen, amikor ismertetnie kellett volna javaslatát. Az indítvány szerint az új parlamenti testület a Malév és a Budapest Airport privatizációjának körülményeit, továbbá a csődbe jutott légitársaság korábbi visszaállamosítását vizsgálná.

Az esti órákban korábban tárgyalni kezdett előterjesztések vitája folytatódhat, így ismét terítékre kerül például a kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat, Balsai István, a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentése és a tavaly év végi LMP-s tüntetéshez kapcsolódó közkegyelmi javaslat is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.