Katonai lőgyakorlatra vezényelhetik a fővárosi gimnazistákat

A honvédség támogató dandárjánál végezhetik gyakorlati foglalkozásaikat a Katonasuli programban részt vevő fővárosi gimnáziumok.

tt
2012. 02. 09. 16:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ünnepségen Strommer József, a Védelmi Információs Központ Alapítvány elnöke elmondta: évek óta dolgoznak azon, hogy a fővárosi iskolákban elterjesszék a Katonasuli programot, amelynek célja, hogy minél többen válasszák érettségi tantárgynak a honvédelmi alapismereteket.

Jelenleg három budapesti gimnáziumban választhatják a diákok a honvédelmi alapismereteket, de további kilenc iskolával folynak tárgyalások a programról, várhatóan idén ősztől újabbak is csatlakoznak – tette hozzá.

Mint elhangzott: az együttműködési megállapodással a Honvédelmi Minisztérium vállalta, hogy az iskoláknak segít a tantárgy gyakorlati oktatásában. Erre a feladatra a Magyar Honvédség Támogató Dandárját jelölték ki. Kun Szabó István, a dandár parancsnoka a megállapodás megkötésekor elmondta: a diákok egyebek mellett megtekinthetik a katonák kiképzését, fegyvereit, és lőgyakorlaton is részt vehetnek. A parancsnok szerint nem mindegy, hogy a fiatalok, a diákok milyen képet alkotnak a honvédségről, a katonákról. A valós kép kialakításában is segíthet az együttműködés – fűzte hozzá.

A megállapodást a támogató dandár parancsnoka, a Védelmi Információs Központ Alapítvány elnöke, az Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola, a II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola, valamint a Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója írta alá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.