Etikai normák
Az országgyűlési törvényjavaslatban várhatóan szereplő etikai normák kidolgozása kapcsán egyetemi oktatókat kértek fel, hogy a nemzetközi gyakorlat alapján tegyenek javaslatot arra: a házelnöknek milyen jogosítványokat kellene adni azokkal a képviselőkkel szemben, akik megsértik a tárgyalás rendjét vagy a képviselői intézmény méltóságát. Kövér László bízik abban, hogy a frakciókkal való konzultációt követően olyan szabályrendszer körvonalazódik majd, „amellyel senki nem fog visszaélni, mégis visszatartó ereje lesz azokra a képviselőkre nézve, akik hajlamosak megfeledkezni magukról”.
Frakciók
Kövér László a házszabályból az országgyűlési törvénybe emelné a frakcióalakítás szabályait. „Széles körű népi igénynek” nevezte annak rendezését, hogy ha egy képviselő kilép abból a pártfrakcióból, amelynek színeiben az Országgyűlésbe került, az ne léphessen át más frakcióba, illetve több ilyen képviselő ne alakíthasson új frakciót. Személyes véleménye szerint: nem elvszerű megoldás az, amit a jelenlegi szabályozás tartalmaz, vagyis hogy félév kihagyással igazolhat át egy független, pártját elhagyó képviselő egy másik képviselőcsoportba. A politikus ebben a kérdésben várja a frakciók álláspontját. Mint mondta, a képviselőcsoportok elé kerülő vázlatban a kérdés rendezése nem szerepel, de ha a frakciók igénylik, szerepelhet a beterjesztett javaslatban.
Gyorsítaná a munkát
Az Országgyűlés elnöke a frakciók részéről megfontolandónak tartaná, hogy – a parlament részletekbe menő törvényalkotásának terhére – nem lenne-e hatékonyabb nagyobb teret adni a mindenkori kormánynak a jogszabályalkotásban. Elmondta, hogy az alaptörvény készítésének időszakában felvetődött, hogy nem kellene-e azon országok a példáját követni, amelyek ismerik a sürgősségi kormányrendelet műfaját, vagyis hogy adott esetben egy sürgető jogalkotási teendőt a kormány ideiglenesen elvégez, és utólagos jóváhagyásra terjeszt az Országgyűlés elé – fejtette ki.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!