Az önkormányzat a lakott bérlakások értékesítésével könnyebben meg tud válni a nagy tartozást felhalmozó bérlőktől, mintha megvárná a hosszadalmas bírósági eljárás végét – olvasható a napilapban. A lakottan eladásra kínált ingatlanok induló ára a forgalmi érték 40 százaléka (átlagosan hárommillió forint), de a vevőnek vállalnia kell a bérlő 700 ezertől 1,4 millió forintig terjedő tartozását is.
Pais Kornél, a bérleményeket kezelő LÉSZ Kft. műszaki vezetője a napilapnak elmondta; a lakásokra négyen pályáztak, a licit során 600-800 ezer forinttal sikerült feljebb tornászni az induló árat.
A közgyűlés – mivel nagyon sokba kerülne felújításuk – tizenhárom üresen álló, de lelakott bérlakást is meghirdetett, a forgalmi értéknek megfelelő 1 millió 670 ezer és 6 millió 950 ezer forint közötti induló áron. Körülbelül nyolcvanan érdeklődtek a lehetőség iránt, javarészt befektetési céllal, akárcsak a lakott bérlemények esetében.
Zalaegerszegen 90-100 városi bérlakás áll üresen. Negyven szanálásra vár, több mint húsz pedig bérlőkijelölési joggal terhelt. A maradék 30-40 lakás egy részét éppen pályáztatják, másik részét pedig nem tudják kiadni rossz műszaki állapotuk miatt. Felújításra saját forrásból nem tud költeni a LÉSZ Kft., csak az önkormányzati lakásalapból, amely évi 15-25 lakás rendbetételére ad módot.

Peking, Moszkva, Teherán és az éhező Európa