Még a járások nevén is vita van

Még folynak az egyeztetések a járások kialakításáról; a fővárosi körzetek számáról vita van, de Navracsics Tibor bízik a megállapodásban.

PK
2012. 02. 28. 8:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Amint megegyezésre jutunk a frakción belül, és a politikai jóváhagyás is megvan, azaz a párt támogatását lehet biztosítani, akkor ez bekerül a parlament elé. Ez a jövő héten is megtörténhet, vagy akár egy hónap múlva is lehet” – fogalmazott Navracsics Tibor. Hozzátette: nincsenek késésben, még „bőven” van idejük, ugyanis a járások jövő év „január elsejétől indulnak”. Navracsics elmondta, Budapesten a „körzet” szót használnánk, azért, mert a kerületi polgármesterek azt mondták, hogy „számukra egy kicsit bántó a járás” megnevezés.

A kerületi polgármesterek és a közigazgatási tárca közötti, a járások fővárosi számával kapcsolatos vitája kapcsán kifejtette: szerinte a járások által végzett tevékenységeknek a jelentős része nagyobb egységbe is szervezhető, ahogyan például az adóhatóság vagy a bíróságok esetében, amelyeknél nem egy kerület alkot egy egységet. Esetleg megpróbálhatnánk itt is, hogy a körzetek több kerületet fognának össze – jegyezte meg Navracsics Tibor.

Erről folyik egy vita, de – mint mondta – bízik benne, hogy megállapodnak. Hétfőn beszélt a polgármesterekkel – közölte Navracsics, hozzátéve: a minisztérium és a polgármesterek is hajlanak a kompromisszumra. Ugyanakkor azt mondta, ha a 23 kerületi polgármester „befeszít”, és azt mondják, hogy „márpedig 23 kerületi hivatalnak kell lenni, akkor nem tudok mit csinálni, a frakcióban engem leszavaznak”. Racionalitási szempontból nem ért egyet azzal, hogy 23 kerületi hivatal legyen – rögzítette Navracsics Tibor.

Kósa Lajos Fidesz-alelnök, aki a járások kialakításáról méri fel a vidéki észrevételeket, Navracsics Tibort megelőzően, ugyancsak az m1-en elmondta: ő a fővárosban a járások kerületi felosztásával ért egyet, tehát szerinte 23 kerületi hivatal lenne racionális. Szerinte a nem kerületi felosztás és elrendezés azt okozná, hogy a budapesti lakosoknak hosszasan kellene „silabizálni” azt, hogy bizonyos ügyekben hova kell menniük.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.