Mindenre elszánták magukat a devizaadósok

Szombati tanácskozásukon végső döntést hozhatnak ügyeikben a tartalékaikat lassan felélő devizaadósok.

Gabay Balázs
2012. 02. 22. 10:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Devizaadósok Szövetsége (DSZ) kedden tudatta az MNO-val, hogy február 25-én megalakulásának egyik legnagyobb téttel bíró eseményére készül. Szombaton tartják ugyanis az egyéni és a szervezett büntető feljelentéseket és bírósági kereseteket benyújtó devizaadósok első tanácskozásukat a konkrét büntető feljelentések ügyében. A szövetség tagjainak ugyanis az a véleménye, hogy a 2011 novemberében elfogadott uzsoratörvény kapcsán a deviza-elszámolású kölcsönszerződésekből eredő erkölcsi, anyagi károk és a várható veszteségek mértéke mára már felveti a bűncselekmény gyanúját. A szombati ülést azért is tartják fontosnak, mert úgy vélik, a közmédiában ez idáig kizárólag a bankok kárairól esett szó, a bajba jutott adósokat pedig leginkább bűnbakként állították be.

A szövetség közleményéből kiderül: a tanácskozás célja többek között, hogy megpróbálják számszerűsíteni az eddigi károkat és azok bíróság előtti bizonyíthatóságát. Szombaton arról is döntés születhet, hogy egyéni, avagy csoportos büntető feljelentést tesznek a károsultak.

– Az elmúlt időszakban próbáltunk egy nyilvántartást létrehozni annak rögzítésére, hányan kívánnak feljelentést tenni a bíróságon – adott választ a Devizaadósok Szövetségének elnöke azon kérdésünkre, nagyjából mennyi ügyben számítanak bírósági eljárásra. Tilk László Géza az MNO-nak úgy fogalmazott, eddig három egyéni feljelentésről tudnak, az esetleges csoportos feljelentésről pedig szombaton döntenek. – A korábbi kommunikáció visszatartotta az embereket attól, hogy bírósági útra tereljék az ügyüket. Sokan ugyan félnek ezt megtenni, tartalékaik azonban egyre inkább fogynak, így ők már nem látnak más megoldást, csak a feljelentést.

Az DSZ elnöke leszögezte: a kölcsönszerződésekből eredő veszteségek ügyében indulhatnak eljárások, de ez nem elsősorban a bankok ellen irányul. A pénzintézetek, a PSZÁF ugyanúgy érintett lehet, de ismeretlen tettes ellen teszik meg a feljelentést, ha szombaton döntés születik erről. A szövetség rövid közleménye szerint a tanácskozáson felszólalnak az eddigi – egyéni – büntetőeljárást illetve pert indító devizaadósok, egyben tájékoztatást adnak a szövetség pertársaságait szervezők is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.