Illés Zoltán környezetügyi államtitkár azt felelte, hogy az órákat a szolgáltató szerelheti be és javíthatja, de a házi ivóvízhálózat a fogyasztóhoz tartozik, ezért a fenntartása is az ő kötelezettsége. A szolgáltató lehetetlen feladatot kapna, ha minden egyes háztartásban neki kellene elvégeznie a védekezési munkát – tette hozzá.
LMP: a vényköteles gyógyszerekről
Szilágyi László (LMP) arra hívta fel a figyelmet, hogy csütörtöktől megváltoznak a vényköteles gyógyszerfelírás szabályai, mert ezentúl egy recepten csak harminc napra lehet a gyógyszert felírni. A politikus véleménye szerint emiatt a betegek körülményesebben és drágábban jutnak a gyógyszerekhez, megnövekszik az orvosok leterheltsége, nem lehet értékesíteni a háromhavi csomagolású gyógyszereket és megnőhet a vény nélküli szerek forgalma.
Szócska Miklós válaszként azt mondta, a generikus gyógyszerkörben ősszel közel húszszázalékos, a tavaszi licit eddigi adatai alapján pedig további tízszázalékos árcsökkentést sikerült elérni. Az államtitkár kijelentette, eközben számos intézkedést tettek az ellátás fenntarthatósága körében.
A Jobbik a hosszú távú földbérletről
A kérdésekre áttérve Staudt Gábor (Jobbik) azt mondta, hogy a magyar vidéket jelenleg leginkább az állami földek hosszú távú bérbeadása foglalkoztatja. A kiírások alapján a fő célkitűzés a családi gazdaságok megerősítése és az állattenyésztés ösztönzése, de már a kiírásokkal együtt megjelentek olyan félelmek, hogy ezek nem teljesülnek majd a gyakorlatban – tette hozzá. Szavai szerint a nagybirtokosok például sok helyen felosztották a művelésük alatt álló területeket, hogy beleférjenek a maximálisan 1200 hektáros területi korlátozásba.
Fazekas Sándor miniszter válaszként leszögezte, hogy a kormány a kis- és közepes családi gazdaságokat segíti a pályázatokkal. Az eredményeket sorolva hangsúlyozta, hogy jelenleg 33 ezer 450 hektárra írtak ki pályázatokat, amelyre 2175 jelentkezés érkezett be. Hozzátette, alig van esély arra, hogy valaki feldarabolja a birtokát, mert az elbíráláskor a tavaly nyári állapotot veszik figyelembe.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!