Nem változtak a kiírás és az elbírálás szabályai

„A közoktatási intézményvezetők megbízásának megszűnése nem kirúgás.”

TK
2012. 02. 15. 12:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető az Országgyűlés honlapján közzétett, Molnár Csaba független képviselő, a Demokratikus Koalíció tagjának kérdésére adott válaszában kiemelte: az intézményvezetői pályázat kiírásának és elbírálásának szabályai nem változtak, azokat a korábbi, senki által ezelőtt meg nem kérdőjelezett körülmények között és ütemezésben hajtják végre a kormányhivatalok. A független képviselő egyebek mellett azt firtatta, hogy milyen szempontok alapján döntöttek 214 intézményvezető kirúgásáról, és a később állami kézbe kerülő több ezer intézmény vezetőjére is ez a sors vár-e.

Réthelyi Miklós hozzátette: tisztogatásról nem lehet beszélni, mert a nemzeti erőforrás miniszter nem élt azzal a törvény adta jogával, hogy a szabályos pályázat mellőzésével hozzon személyi döntéseket. Rámutatott: az igazgatói pályáztatás csak a tanév közben folytatható le, az új félévet már megkezdett, de a tavaszi érettségi időszakba nem ért intézmények esetén a sikeresen lezárt félévet követően a leginkább zökkenőmentes a pályáztatás.

„Az oktatás világában a fenntartás, a tartalmi minimum és a szakmai ellenőrzés állami garanciája az állampártban gondolkodókat emlékeztetheti állampárti megoldásokra is” – fogalmazott Réthelyi Miklós, megjegyezve: a nevelésügy rendszerének stabilizálását célzó politikának azonban a működő európai közoktatási rendszereket juttatja eszébe.

A miniszter őszinte örömét fejezte ki, hogy a képviselő érdeklődése az oktatás irányába fordult. Ugyanakkor megjegyezte: sajnálja, hogy ez nem mindig volt így, amikor a szocialista kormányok vidéki kisiskolák tucatjait zárták be, és megszorító csomagjaikkal a működésképtelenség szélére sodorták az oktatási rendszert.

Korábban oktatási szakszervezetek tiltakoztak az állami fenntartásba vett közoktatási intézmények vezetői megbízatásainak idő előtti visszavonása ellen; véleményük szerint annak – az átvételről szóló törvényi indokon túl – semmilyen szakmai oka nincs, és ez nemhogy emeli, hanem csökkenti a színvonalat. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt közölte: értetlenül áll a megyei fenntartásból kikerült közoktatási intézmények vezetőivel kapcsolatos intézkedések előtt. A PDSZ szerint az igazgatók, a beosztott pedagógusok, és nem utolsósorban a diákok kerülnek olyan helyzetbe, amely kis odafigyeléssel elkerülhető lehetett volna. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) pedig alátámasztottnak látta azon félelmét, hogy a közoktatási rendszer államosítása megfelelő alapot teremt a szakszervezeti érdekegyeztetés kizárásához, az intézményvezetői gárda teljes lecseréléséhez, és a pedagógusok elbocsátásához.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.