Rendeződhet Budapest és „megyéje” viszonya

Megszűnhet az EU-s fejlesztési források aránytalan elosztása miatti feszültség, miután a megyei önkormányzatok döntenek a területfejlesztési kérdésekben.

BL
2012. 02. 28. 20:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus a Csepel-sziget és Környéke Többcélú Önkormányzati Társulás (CSÖSZ) felkérésére tájékoztatta a társulásba tömörült húsz település vezetőit a megye új szerepéről és feladatairól. Mint hangsúlyozta, a megváltozott helyzetben az egyik fő cél a megyék szolgáltató tevékenységének kialakítása. Úgy fogalmazott: az eddigi pályázati rendszer helyébe a programalapú finanszírozás lép, vagyis a települések tesznek javaslatokat a fejlesztésekre, majd ezeket a javaslatokat a megyei önkormányzat koordinálja.

Szerinte „győzelemmel felérő döntés” született, amikor a területfejlesztés a megyékhez került, mert így Pest megye és a főváros viszonya is rendeződhet. Nem kerül többé hátrányba a megye egyik települése sem a fejlesztési források elosztásánál – tette hozzá.

Az MTI információi szerint a „saját” központtal nem rendelkező Pest megye és Budapest részére jóváhagyott EU-s források 75 százalékát rendre a főváros vitte el, és csak a fennmaradó 25 százalékon osztozhattak a régiós települések. A Pest megyei önkormányzat vezetője ennek az aránytalanságnak a megváltozását is reméli az új szisztémától.

Ambrus András, a megyeháza sajtófőnöke elmondta, hogy a keddi fórum annak a sorozatnak a jegyében zajlott, amelynek keretében – változó helyszíneken – Szűcs Lajos tájékoztatja a térség polgármestereit a megye új szerepéről és feladatairól. A kétirányú egyeztetések az év második felében megszülető területfejlesztési törvény előkészítésének is tekinthetők – tette hozzá a sajtófőnök. A CSÖSZ 2005-ben azzal a céllal jött létre, hogy biztosítsa a kistérségben élő mintegy 150 ezer ember számára a közszolgáltatások minél magasabb színvonalát, illetve segítse a területet érintő projektek megvalósulását – mondta Ambrus András.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.