Rendőrök tréningezik a motorosokat a Hajdúságban

A motorosok és a segédmotor-kerékpárral közlekedők okozzák a közúti balesetek 6-7 százalékát Hajdú-Bihar megyében, számos balesetnek pedig vétlen részesei.

tt
2012. 02. 23. 16:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A főkapitány közlése szerint a megye közlekedésbiztonsági helyzete 2008 óta folyamatosan javul, a személyi sérüléssel járó balesetek száma évről évre csökken: 2008-ban 1221-et regisztráltak, tavaly 863 történt a megye útjain.

A motorkerékpárral okozott balesetek száma 2008-ban 43, 2011-ben 24 volt a megyében, ami az összes balesetek 3,5, illetve 2,8 százaléka – fűzte hozzá a tábornok. Tavaly a segédmotorosok ennél több balesetet, 29-et okoztak.

A megyei baleset-megelőzési bizottság évek óta kiemelt figyelmet fordít a motorosbalesetek megelőzésére, hiszen a jármű adottságaiból, menettulajdonságaiból, teljesítményéből adódóan még a felkészült, rutinos motorosok is kerülhetnek veszélyes közlekedési szituációkba – tette hozzá Fekete Csaba. Ezek elkerülése, illetve megfelelő kezelése érdekében minden év tavaszán felkészítő motorostréninget szerveznek a helyi Közlekedés Biztonságáért Alapítvány közreműködésével.

Néhány éve csatlakozott a felkészítő programhoz a Hajdú-Bihari Motorosok Egyesülete, és 2010-ben az egyesület már nélkülözhetetlen segítséget nyújtott a 64. Nemzetközi Rendőrmotoros Csillagtúra előkészületeiben – jegyezte meg a főkapitány.

Papp Sándor elmondta: egyesületük a „biztonság, csapat, kultúra” jegyében alakult, és céljaik között szerepel a motorostársadalom pozitív megítélésének elősegítése. Az egyesület tagjai az ügyességi pályákon és a forgalomban is fegyelmezetten, a szabályokat betartva közlekednek, személyes példamutatásukkal, összetartásukkal szerettetik meg a kulturált motorozást, illetve fogadtatják el a közlekedés többi résztvevőivel a motorosokat.

Az egyesület az interneten keresztül több ezer motorost tud elérni, ezáltal jelentős segítséget tud nyújtani a rendőrség baleset-megelőzési programjainak ismertetésében, a motorosokat érintő baleset-megelőzési kampányok, rendezvények népszerűsítésében – indokolta az együttműködést az egyesület elnöke.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.