Részletfizetési lehetőséget is ajánl az egyetem

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) önköltséges képzésein lehetővé vált a részletfizetés - jelentette be kedden a dékáni kollégium döntését az egyetem rektora.

WL
2012. 02. 21. 13:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Gábor elmondta: az SZTE, illetve az intézmény 12 kara belső ösztöndíj-lehetőségeket kínál hallgatóinak, és lehetővé teszi az önköltségi díj szemeszterenkénti három részletben történő megfizetését, és egyéb módon is segítik a hallgatójelölteket a továbbtanulásban.

A gazdaságtudományi kar mintegy negyven ösztöndíj létesítését határozta el, ezek részben a vállalati partnerek nevesített ösztöndíjai, emellett a kar a saját forrásaiból további támogatási rendszereket állít fel. Az eddig futó ösztöndíjak is folytatódnak, mint például a SZTE Talent-díj.

Mint a rektor elmondta, a költségek megállapításakor a kormány által meghatározott kereteket is figyelembe kellett venni, így például voltak olyan szakok, ahol emelni is kellett a díjat, hogy elérje a minisztérium által meghatározott minimumot.

A rektor hozzátette: a jövőben jelentősen megváltozik a pótfelvételi rendszere, és már nemcsak költségtérítéses, hanem államilag finanszírozott helyek is rendelkezésre állnak majd.

Homoki-Nagy Mária oktatási rektorhelyettes hangsúlyozta: a jelentkezések még javában zajlanak, hiszen sokan az utolsó pillanatban adják be a papírokat. Az egyetem kari honlapjain is sok segítséget kapnak a leendő hallgatók, továbbá a tanulmányi és információs központban is várják az érdeklődőket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.