Szórakozóhely kiskorúaknak

„Olyan ifjúsági közösségi terek létrehozására van szükség, ahol a fiatalok biztonságos körülmények között tölthetik el szabadidejüket.”

TK
2012. 02. 29. 4:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Tíz-tizenkét éves gyerekeknek semmi keresnivalójuk nincs az utcán vagy más közterületen egyedül az éjszaka közepén” – hangsúlyozta a politikus.

Az Országgyűlés tavaly elfogadta a családvédelmi törvényt, amely rendelkezik a kiskorúak szórakozásáról. A jogszabályban rögzítették: a szülők kötelesek gondoskodni kiskorú gyermekük felügyeletéről, ha éjszaka közterületen vagy szórakozóhelyen tartózkodik. A miniszteri biztos azonban felhívta a figyelmet: nem az a cél, hogy a fiatalok ne szórakozzanak, hanem hogy ezt magukra, egymásra jobban figyelve, a szülők tudtával tegyék.

„A jogszabályok ugyanakkor önmagukban nem elegek, a fiatalok egészséges óvatossága is kell hozzá, hogy kevesebb baj érje őket” – mondta Mihalovics Péter.

A West-Balkánban történt tragédia világított rá arra, hogy szigorúbban kell szabályozni a fiatalok szórakozási lehetőségeit. A diszkóbaleset után alakult meg az Egyesület a Kulturált és Biztonságos Szórakoztatásért (EKBSZ), amelynek célja, hogy segítse a kormány munkáját a zenés-táncos eseményeket érintő szabályozás kialakításában.

Az EKBSZ egy zenei szervezők szakmai érdekképviseletét támogató egyesülettel, az Org4Orggal kívánja megvalósítani programját. „Nem csupán az a kérdés, ki a felelős a kiskorúak szabadidejéért, éjszakai szórakozóhelyen vagy közterületen való tartózkodásáért, hanem az is, milyen szórakozási lehetőségek állnak a tizenhat év alatti fiatalok rendelkezésére” – mondta Morcz Fruzsina zenei szervező, az Org4Org egyesület elnöke.

A közös programban szerepel zenei szervezőkből, biztonságtechnikai szakértőkből, ifjúságszociológusokból és további szakemberekből álló bizottság létrehozása, szakmai fórumok szervezése és egy, a kiskorúak szórakoztatására vonatkozó programterv is – írja a Magyar Nemzet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.