Elutasították a fiskális paktumhoz kapcsolódó módosító javaslatokat
Az Országgyűlés európai ügyek bizottsága hétfői ülésén elutasította azokat a kapcsolódó módosító javaslatokat, amelyeket szocialista képviselők az európai uniós pénzügyi szerződésről szóló országgyűlési határozathoz nyújtottak be. Veres János és Szekeres Imre (MSZP) azt ajánlották, hogy módosítsák annak az országgyűlési határozati javaslatnak a preambulumát, amely arról szól, hogy Magyarország aláírja a fiskális paktumot. Az MSZP által javasolt változtatások értelmében a szöveg tartalmazná, hogy „a magyar Országgyűlés 1990 óta minden összetételében következetesen állást foglalt”, hogy Magyarország erős és egységes, az európai értékek mellett elkötelezett unióban érdekelt, amely hozzájárul az ország felzárkózásához.
Kiegészítenék a szöveget továbbá azzal, hogy az új szerződés nem teremt új kötelezettségeket az adóalap-harmonizáció tekintetében, és kihagynák belőle az utalást arra, hogy „az Európai Unióban Magyarország az elsők között foglalta alaptörvényébe az államadósságfék követelményét”. A bizottság minden kapcsolódó módosító javaslatot elutasított.
Ódor Bálint, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára az ülésen azt mondta, a kormány szerint az eredeti szövegtervezet koherens, minden fontos tartalmi elemre kiterjed, ezért nem tartják indokoltnak annak megváltoztatását.
Az Európai Tanács állam- és kormányfői idén január végén állapodtak meg a fiskális paktum tartalmáról, és a tervek szerint a tagállamok az Európai Tanács március 1–2-ai ülésén alá is írják az új kormányközi szerződést. A kormány február 8-án tárgyalta meg a szerződés végleges szövegéről szóló előterjesztést, annak elfogadását azonban az Országgyűlés támogatásához kötötte.
Az Országgyűlés hétfőn szavaz a fiskális paktum magyarországi aláírásáról. Orbán Viktor kormányfő múlt hétfői, napirend előtti felszólalásában támogatást kért az erről szóló határozati javaslathoz, szerinte ugyanis a dokumentum minden pontja elfogadható Magyarországnak. Az ezt követő vitában a kormánypártok mellett az MSZP is támogatta a szerződés elfogadását, míg a Jobbik és az LMP fenntartásokat fogalmazott meg.
Támogatták a Malév és a BA privatizációját vizsgáló bizottság létrehozását
Általános vitára alkalmasnak találta az alkotmányügyi bizottság a Malév és a Budapest Airport (BA) privatizációját vizsgáló bizottság létrehozásáról szóló javaslatot.
Hozzájárultak a különadó törvény módosításához
A költségvetési bizottság tárgysorozatba vette és általános vitára alkalmasnak minősítette Rogán Antal (Fidesz) javaslatát a különadótörvény módosítására, amely szerint a vissza járó adót állampapírban utalhatná az állam a cégeknek. A testület a jobbikos képviselők tartózkodása mellett, a többiek támogatásával hozta meg a döntést a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága hétfői ülésén.
A bizottság – a négy szocialista igenével, a jobbikos képviselők tartózkodásával és a többi képviselő nem szavazatával – elutasította Veres János és Szekeres Imre (MSZP) javaslatait a fiskális paktum preambulumának módosítására. Ezek közé tartozott az, hogy az adóharmonizáció mellé az adóalap harmonizációt is bevette volna azok közé a kivételek közé, amelyek nem hoznak létre új kötelezettségeket az országnak.
Támogatták a hungarikumtörvényt
Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága általános vitára alkalmasnak tartotta a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényjavaslatot. A hétfői ülésen a testület többsége ugyanakkor elutasította az unió monetáris paktumának magyar támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslathoz benyújtott szocialista módosító indítványokat.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!