Tényekkel válaszoltak Iványinak

A törvénynek való megfelelés alapján történik egy-egy egyházi kérelem bejegyzése.

LM
2012. 02. 16. 16:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánypárti politikus határozottan visszautasítja azokat a vádakat, amelyeket Iványi Gábor, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) lelkésze az MTI-hez korábban eljuttatott közleményben állított. Eszerint annak a döntésnek a hátterében, miszerint a MET nem kapta meg a magasabb egyházi státuszt, politikai okok vannak, és nem törvényi, hanem önkényes alapon, kegyként adományozzák a státuszt egyes egyházaknak.

Megfelelés

Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság elnöke kiemelte: a törvénynek való megfelelés alapján történik egy-egy kérelem bejegyzése, és a törvénynek való megfelelés a vizsgálat feltétele.

A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő kifejtette: az egyházi státusz megszerzése nem a vallásszabadság kérdése, mert az mindenki számára biztosított, a magasabb státusz megítélését az alkotmánybírósági határozatnak megfelelően három pilléren nyugvó protokoll alapján vizsgálják.

Az első esetben a történelmi kontinuitás, a társadalmi beágyazottság volt a mérce, és jelen esetben a világvallások autentikus hazai képviseletének adtak elsőbbséget. A további eljárásoknál egyedileg vizsgálják, hogy a törvényben megállapított keretek között az egyházi státusz a szervezet működése érdekében – intézményfenntartás, országos lefedettség – indokolt-e.

Nem megfelelés

Hozzáfűzte: a MET, amely a metodista egyházhoz tartozónak vallja magát, jelen eljárás külön kritériumának – hogy nagy világvallás autentikus hazai képviselője legyen – nem felel meg. Ezt bizonyítja a Magyarországi Metodista Egyház és a világméretű The United Methodist Church (UMC) vezetőinek a bizottsághoz eljuttatott levele. A Lukács Tamás által idézett dokumentumban az áll: „A Magyarországi Metodista Egyház az 1898-ban elkezdett metodista egyházi szolgálat folytatólagos letéteményese, kezdettől a mai napig egyedüli magyar tagja a világméretű The United Methodist Church (UMC)-nek”. A Magyarországi Metodista Egyház jelölése ezen a feltételen alapul – jegyezte meg.

Lukács Tamás szerint azt a jóindulatúnak nem nevezhető feltételezést, hogy politikai döntést hoztak, cáfolja az a tény, hogy olyan egyházakat is jelöltek jelen eljárásban, amelyek decemberben még tüntettek az egyházügyi törvény ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.