Több mint 500 közhivatalnok regisztrált

Eddig 542-en regisztráltak a januárban felmentett kormánytisztviselőknek indított Karrier Híd Programra, amelyre március 31-ig lehet jelentkezni – közölte Gál András Levente kormánybiztos az MTI-vel.

TK
2012. 02. 16. 8:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kifejtette: a felmentett munkavállalóknak feltérképezik az állami cégeknél betöltetlen álláshelyeket is, de alapvetően abban szeretnék segíteni őket, hogy az állami foglalkoztatáson kívül helyezkedjenek el. Utóbbira példaként említette az Új Széchenyi-terv keretében elkezdődő fejlesztési programok végrehajtását, amelyek esetében az európai uniós pályázatok lebonyolítása – mint mondta – nem könnyű feladat, és e területen kifejezetten előnynek számíthat a közigazgatási háttér.

Gál András Levente az MTI kérdésére válaszul tájékoztatott arról is, hogy a kormány és a szakszervezetek megállapodásának megfelelően létrejött a hídprogram mellett működő monitoring bizottság – amelyben érdek-képviseleti tagok is helyet foglalnak –, és február 27-én megtartja az alakuló ülését. Így március elejétől a testület elkezdheti felmérni a beérkezett igényeket, megkereséseket.

A Karrier Híd Program – amelynek fő célja, hogy az érintetteknek segítséget nyújtson a mielőbbi újbóli elhelyezkedés érdekében – október 31-én zárul.

A központi közigazgatásban dolgozó 73 460 kormánytisztviselő mintegy öt százalékát érintette a január eleji létszámcsökkentés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.