Tovább foglalkoztatnák a nyugdíjas bírákat + Videó

Mentorként és mediátorként dolgozhatnának, így megoldódna a fiatal kollégák instruálása is.

BL
2012. 02. 24. 20:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Handó Tünde a magyar bírósági szervezet elnökeinek értekezlete alkalmából tartott sajtótájékoztatón közölte: ezzel volna megteremthető a nyugdíjkorhatár elérése után nyugállományba vonuló bírák továbbfoglalkoztatása. Fontos feladat ugyanakkor egy egységes eljárás kialakítása annak érdekében, hogy átsegítse a bíróságokat azon a helyzeten, amelyet a bírók tömeges kiesése okoz – tette hozzá.

Mint elmondta, a mentorként tovább dolgozó bírók feladata volna fiatal kollégáik instruálása, erre ugyanis eddig nem volt idő a feszített munkarendben. Kitért arra, hogy mediációt is végezhetnének a szervezetből kikerülő kollégáik, például válóperek során a vitás ügyek, például a gyermekelhelyezés békés megoldása érdekében. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke arról is szólt, hogy a jövőben jobban kell gazdálkodni a bíróságok emberi erőforrásával, ugyanis ma a bírák munkájának akár ötven százalékát is olyan adminisztrációs feladatok elvégzése köti le, amelyeket alacsonyabb végzettséggel is el lehetne látni.


Közlése szerint ezért a jövőben egységesíteni kívánják, mi az, amit csak egy bíró végezhet el, és mi az, amit egy titkár, illetve egy adott időszakban mennyi a megengedhető ügyszám egy-egy bíró számára. Handó Tünde elmondta azt is, szintén fontosnak tartja, hogy a bíróságok munkája a jövőben megismerhetővé váljon az állampolgárok számára, mert így átlátható az igazgatás és az ítélkezés gyakorlata.

Darák Péter, a Kúria elnöke arról szólt, hogy rendszeressé kívánják tenni az alsóbb szinteken ítélkező bírák szakmai gyakorlatát a Kúrián annak érdekében, hogy azok betekintést nyerjenek a legfőbb bírósági szervezet mindennapjaiba. Ugyanakkor a Kúria is értesülhet ezáltal az alsóbb szintek legégetőbb jogalkalmazási problémáiról; hosszabb távon 3-6 hónapos szakmai gyakorlatokat kívánnak szervezni – mondta a főbíró. A tanácskozáson a törvényszékek és az ítélőtáblák elnökei vettek részt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.