Utolsó szó jogán szólhatnak a „fekete sereg” tagjai

Három napig tartottak a perbeszédek a Debreceni Ítélőtáblán a „fekete seregként” elhíresült bűnszervezet tagjainak másodfokú tárgyalásán.

NT
2012. 02. 29. 20:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A keddi tárgyalási nap nem várt fordulataként Balla Lajos bíró bejelentette, hogy a szökésben lévő első rendű vádlott levelet juttatott el édesanyján keresztül az ítélőtáblához.

Magyar Róbert egyebek mellett azt írta, hogy vádlott-társai érdekből vallottak ellene, és nem mondtak igazat, amikor bűnszervezetről beszéltek. Egy korábbi nyíregyházi esettel kapcsolatban pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy abban az ügyben megszüntették ellene az eljárást.

Magyar Róbert levelében arra nem tért ki, hogy hol tartózkodik, szökését viszont megindokolta: a bíróság szerinte elfogult volt vele szemben, és tartott attól, hogy súlyos ítéletet kaphat.

Az elsőrendű vádlott védője bizonyítási indítványként terjesztette elő a levélben foglaltakat. Az indítványok sorsáról a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön, a vádlottak utolsó szó jogán elmondott vallomásai után dönt – közölte Koszta János táblabírósági szóvivő az MTI érdeklődésére.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.