Visszarendelte képviselőjét a Jobbik

A Jobbik azonnali hatállyal visszahívta mandátumából szentendrei képviselőjét, amiért az ellenzéki politikus is támogatta a település új alpolgármesterét, akit a város számlavezető bankja „delegált” az önkormányzatba – áll a Jobbik elnökségének csütörtöki közleményében.

tt
2012. 02. 23. 11:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eset előzménye, hogy a szentendrei önkormányzati testület egyhangú döntéssel, a város számláját vezető Raiffeisen Bankkal egyetértésben megválasztotta Polányi Sándort, a Herendi Porcelánmanufaktúra korábbi vezérigazgatóját a város külsős alpolgármesterének.

Dietz Ferenc fideszes polgármester az MTI-nek korábban elmondta: a városvezetés először a polgármesteri hivatalon belül szervezett csoport kezébe adta volna a feladatot, de a banknak az volt a véleménye, hogy az önkormányzatot, illetve a település valamennyi gazdálkodó egységét érintő pénzügyi és személyzeti átszervezés megtervezése, levezénylése szinte lehetetlen kizárólag belső erőforrások igénybevételével.

A Jobbik elnöksége csütörtöki közleményében elfogadhatatlannak nevezte, hogy Szentendre külsős alpolgármesterét a Raiffeisen Bank delegálta az önkormányzat teljes egyetértésével. Mivel a Jobbik képviselője, Filó András is megválasztotta a bankárt, a párt országos elnöksége – álláspontjának bekérése után – egyhangú határozattal visszahívta mandátumából a képviselőt. A Jobbik elnöksége ezenfelül leváltotta őt a szentendrei alapszervezet éléről is, és az üggyel kapcsolatban etikai eljárást kezdeményezett – áll a közleményben.

Az ellenzéki párt szerint a szentendrei eset „súlyos precedense annak, hogyan válhatnak nehéz helyzetben levő településeink a bankok közvetlen alattvalóivá. Itt és most kell megálljt parancsolni ennek a folyamatnak, mielőtt még több településen, majd az egész országban meg nem valósul a nyílt bankokrácia.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.