„Volt egyszer egy Malév”

Csődjét követően elkészült az első könyv a nemzeti légitársaság történetéről. Jámbor Gyula könyvében a lelki összefüggésekre helyezte a hangsúlyt.

Károly Gábor
2012. 02. 28. 15:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Február elején ment csődbe, s a hónap végére már meg is jelent az első könyv – összeomlását követően – Magyarország nemzeti légitársaságának történetéről Volt egyszer egy Malév címmel. A szerző – a Magyar Nemzet munkatársa, Jámbor Gyula – az angolszász médiában elterjedt, „ami a hírekből kimaradt” műfajt alkalmazta, azaz a hivatásos tudósító tollában, laptopjában különböző okok miatt benne ragadt szövegekből formált kötetet.

A szerző szerint ennek az az előnye, hogy így olyan kulisszatitkokat is megoszthat az olvasóval, amiknek a szikár tudósításokban nincs helyük, másrészt szabadabban nyilváníthat magánvéleményt és fejezhet ki érzelmeket. A Publio Kiadó gondozásában megjelent könyv ennélfogva „torokszorító pillanatokat” tár az olvasók elé: nem enciklopédikus teljességre törekszik, sokkal inkább a lelki összefüggésekre helyezi a hangsúlyt.

Az elmúlt húsz esztendőben több emblematikus cég tűnt el a süllyesztőben – ezt gyarapítja immár a nemzeti légitársaság csődje is. A szerző természetesen nem kerülhette meg a felelősség kérdését sem: mérlegeli a körülményeket, továbbá olyan háttér-információkkal szolgál, melyek még nem közismertek. Ugyanakkor Jámbor Gyula nem hirdet ítéletet: „a Malév eltékozlásában mindannyian viselünk valamennyi – legalább egytized milliomodnyi – felelősséget”. A szerző szerint az igazi ítéletet majd az idő hozza meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.