A bérkompenzáció lesz az egyik téma

Az Országgyűlés keddi ülésén kezd tárgyalni a kormány által javasolt bérkompenzációról és költségvetési hatásairól.

WA
2012. 03. 06. 5:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napirend előtti felszólalásokat követően elsőként a személyszállításról szóló törvényjavaslat általános vitájára kerül sor. A kormány előterjesztésében egyebek mellett az alapellátás szintjét, az utasok számára biztosítandó szolgáltatások minimális követelményeit kívánja rögzíteni. Közszolgáltatásként legalább a törvényben rögzített napi három – közúti és vasúti – menetrend szerinti járatpárt kell közlekedtetni az egyes viszonylatokon. A munkaadók ugyanakkor a törvényjavaslat azon pontját kifogásolták, amely szerint akár egymillió munkavállaló utazási költségeit is nekik kellene átvállalniuk, ami egy fővárosi munkavállaló esetében például évi 100 ezer forintos többletköltséget jelentene.

A Ház ezt követően tárgyalja a kormány bérkompenzációval és a további foglalkoztatással összefüggő javaslatát, valamint a költségvetés ehhez kapcsolódóan kezdeményezett módosítását. A kabinet összesen 21 milliárd forintból kívánja támogatni azokat a cégeket, amelyek az összes dolgozójuk esetében teljesítik a kompenzációt. További kritérium, hogy a vállalkozás átlagos állománya idén nem csökkenhet a tavalyihoz képest, a teljes munkaidős foglalkoztatásból részmunkaidőbe kerülők aránya pedig nem lehet több 20 százaléknál. Emellett a foglalkoztatónál a 2011-es bruttó átlagkereset nem haladhatja meg a 215 ezer forintot. A támogatások várhatóan júniustól állhatnak rendelkezésre.

Várhatóan a délutáni órákban kerülhet sor a cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország az európai uniós cukorreformok során képviselt álláspontját és annak hazai következményeit vizsgáló bizottság jelentésének általános vitájára. A nap végén terítékre kerül az a kereszténydemokrata országgyűlési határozati javaslat is, amely emléknapot jelölne meg a kuláküldözés áldozatainak. A javaslat szerint az emléknap minden évben Péter és Pál napjára esne.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.