A frakcióalakítással kapcsolatban kimondják: képviselőcsoportot alakítani az előző általános választáson országos pártlistát állító és mandátumot szerző, ugyanazon párthoz vagy annak jogutódjához tartozó képviselők jogosultak. A jelenlegi parlamenti ciklusban frakciót legalább tizenkét képviselő alakíthatna, 2014-től, amikortól 199 tagú lesz a Ház, pedig minimum öt. Nincs azonban létszámkorlát azoknak a képviselőknek, akiknek pártja országos pártlistáról mandátumot szerzett, feltéve, hogy a párt országos listájáról mandátumot szerzett összes politikus ehhez a frakcióhoz csatlakozik.
Az Országgyűlés működésével kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket részletezve szabályozzák a már említett nemzetiségi szószóló jogállását, a parlament alakulási, ülésezési rendjét, az interpellációk és kérdések rendjét. Az egyik legnagyobb újdonság a javaslatban a házelnök fegyelmi jogköre.
Eszerint az elnök megvonhatja a szót attól, aki nyilvánvalóan indokolatlanul eltér a tárgytól, illetve a parlament tekintélyét, vagy valakit, vagy valamely csoportot sértő kifejezést használ, és mindezt felszólításra sem fejezi be, továbbá attól is, aki kitöltötte időkeretét. Ha a képviselő felszólalása során kirívóan sértő kifejezést használ, vagy az általa tett sértő kifejezés súlyos rendzavaráshoz vezet, a házelnök javasolhatja az Országgyűlésnek a politikus kizárását az ülésnap hátralévő részéből. A javaslatról a Ház vita nélkül határoz. Ha az Országgyűlés határozatképtelen, a kizárásról a házelnök határoz, majd a következő ülésen tájékoztatja a plénumot döntéséről. Az ülésnapról kizárt képviselő köteles elhagyni az üléstermet, ahová a tanácskozás berekesztéséig nem térhet vissza. A kizárás ugyanakkor nem vonatkozik a szavazásban való részvételre. Az ülésnapról kizárt honatyának a kizárás idejére tiszteletdíj nem jár. Az elnök attól is megvonhatja a szót, aki döntését, ülésvezetését kifogásolja. Kizárható vagy – maximum egyhavi tiszteletdíjával megegyező – pénzbírsággal lesz sújtható az is, aki a házszabályi rendelkezések tanácskozási rendre és szavazásra vonatkozó szabályait a rendreutasítás után is megszegi. Ha a képviselő az ülésen fizikai erőszakot alkalmaz, illetve azzal fenyeget valakit, a házelnök javasolhatja az érintett képviselői jogai gyakorlásának felfüggesztését vagy pénzbírság kiszabását. A jogfelfüggesztéshez a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!