Az MSZP sürgeti a magáncsőd bevezetését

A szocialisták kérik, hogy a kormány tegyen javaslatot a természetes személyek adósságrendezési eljárására.

BL
2012. 03. 08. 15:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Simon Gábor, a parlament fogyasztóvédelmi bizottságának elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: bár a kormányoldalról több olyan nyilatkozat is elhangzott már, amely támogatta a magáncsőd intézményének bevezetését, az erről szóló MSZP-s javaslatok eddig nem kerülhettek a parlament plenáris ülése elé.

Hozzátette: 150 ezer olyan család van, amely 90 napnál hosszabb ideje nem tudja törleszteni devizahitelét, rajtuk segíthetne a magáncsőd intézménye és a nemzeti eszközkezelő is, amelyet bár létrehoztak, érdemi tevékenységet egyelőre nem végez. Az MSZP-s politikus ugyanakkor megjegyezte, ha a magáncsőd lehetőségét minden bajba jutott hitelesre kiterjesztenék, a kedvezményezettek száma még nagyobb lehetne.

A Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezetővel közösen jegyzett határozati javaslatát ismertetve Simon Gábor elmondta: kezdeményezik, hogy a kormány április 15-ig hosszabbítsa meg a kilakoltatási moratóriumot úgy, hogy azt március 1-jéig visszamenőleg lépteti életbe. Szorgalmazzák azt is, hogy ugyancsak a fűtési szezon végéig senkinél se lehessen kikapcsolni az energiaszolgáltatást. Indoklásul elmondta: a héten minden szolgáltató elkezdte a gáz- és áramszolgáltatás felfüggesztését azoknál, akik nem tudták rendezni két hónapnál régebbi tartozásukat. Márpedig – folytatta – csak a Tigáz ügyfelei közül százezren tartoznak legalább 60 napja, a Főgáz 780 ezer lakossági fogyasztója közül pedig csaknem minden második.

Az MSZP azt is sürgeti, hogy a kormány vizsgálja felül a szociális támogatások rendszerét azért, hogy a rászoruló családok rezsiköltségei elviselhetők legyenek – közölte Simon Gábor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.