Bajnai: Nem lehet legyőzni, együtt kell vele élni

Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök szerint az európai országok a globalizált világban csak az Európai Unió keretében őrizhetik meg erejüket, befolyásukat és versenyképességüket.

PK
2012. 03. 01. 18:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A volt kormányfő a Közép-Európai Egyetemen az Európai Unióról tartott csütörtöki tanácskozáson azt mondta, a globalizációt nem lehet „legyőzni”, hanem meg kell tanulni együtt élni vele. Emlékeztetett, az európai integrációt azért hozták létre a második világháború után, hogy megelőzzenek egy újabb háborút, később pedig a jólét biztosítása lett az elsődleges feladata.

Ebben az integráció sikeres volt. A kilencvenes évek elején azután két nagy kihívással szembesült – mutatott rá, kifejtve: az egyik a Szovjetunió felbomlása volt, amelyre az EU a közösség kiterjesztésével reagált, a másik pedig a globalizáció, a termelés áthelyeződése a fejletlenebb országokba, és ezáltal sok munkahely elvesztése. A globalizációval kapcsolatban megjegyezte: ez a helyzet a jelenlegi válság megoldása után is megmarad.

Bajnai Gordon úgy vélte, a jelenlegi gazdasági körülmények között az EU-nak lassan, fokozatosan alkalmazkodnia kell a piac elvárásaihoz, azaz szorosabban össze kell hangolnia a gazdaságpolitikákat, és szigorúbb fiskális fegyelmet kell megvalósítania. Azonban a költségvetés a tagállamok hatáskörébe tartozik, ennek kellene egyre inkább uniós szintre átkerülnie, ami az európai demokráciák szempontjából problematikus lehet – mondta.

Mint hangsúlyozta, a válság kezeléséhez az állami kiadások csökkentésére van szükség, egyúttal strukturális reformokat kell végrehajtaniuk a tagállamoknak, miközben arra is figyelniük kell, hogy versenyképesek maradjanak. Ezért nagyon nehéz helyzetben vannak az országok – mutatott rá. Hozzátette: ebben a helyzetben nem lehet váratlan új pártok megjelenése, szokatlan koalíciók felállása és kormányok lemondása mandátumuk lejárta előtt.

Kérdésre válaszolva Bajnai Gordon közölte, rossz hír, hogy az Európai Bizottság azt javasolta: 2013-tól ne engedélyezzék a Magyarországnak szánt kohéziós támogatás újabb lekötéseit, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit. Véleménye szerint Magyarországon gyors kiigazító intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy ne vesszenek el a támogatások.

Mark Leonard, a hivatalban volt és jelenlegi kormányfők, államfők, miniszterek, európai parlamenti képviselők és értelmiségiek által alapított Külkapcsolatok Európai Tanácsának (ECFR) ügyvezető igazgatója előadásában azt mondta, az EU alapvető dilemmáját az okozza, hogy a szorosabb integráció gazdasági szempontból szükséges, politikailag azonban lehet, hogy lehetetlen. A tagállamok vezetői politikai uniót szorgalmaznak, de nem biztos, hogy ezt elérhetik.

A gazdasági együttműködésként indult EU szükségességét a kilencvenes évektől egyre több országban kérdőjelezik meg a populisták, az euroszkeptikusok – mondta, példaként említve Finnországot és Franciaországot.

Mark Leonard szerint a jelenlegi gazdasági válság miatt jelentősen megnőhet a szakadék az euróövezet tagjai és az azon kívüli tagállamok között, így fennáll az EU széttöredezésének veszélye, ezt azonban mindenképpen el kell kerülni. Kiemelte: a 27 tagállamnak együtt kell működnie a globalizált világban, ahol egyre nő más hatalmak – például az Egyesült Államok, Kína vagy India – befolyása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.