Egyedülálló módszert fejlesztenek Balatonfüreden

A gyógyszerlebontó képesség meghatározására szolgáló új diagnosztikai rendszerről számoltak be csütörtökön Balatonfüreden.

WA
2012. 03. 08. 12:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az úgynevezett CYP-teszt kifejlesztésére kétszázmillió forint támogatást kapott az Új Széchenyi-terv keretében a balatonfüredi Toxi-Coop Zrt. – mondta Hirka Gábor, a cég igazgatója sajtótájékoztatón. A teszt kifejlesztésére összesen háromszázmillió forintot költöttek – tette hozzá, kiemelve, hogy a módszer hazai és nemzetközi szinten is egyedülálló – mondta.

Szólt arról, hogy a diagnosztikai eljárásnak az Országos Egészségügyi Pénztár általi finanszírozása folyamatban van, de addig is elérhető; több kórházban hónapokon belül kérhető az eljárás. A citokróm P450 (CYP) enzimek a máj méregtelenítő enzimrendszeréhez tartoznak.

A CYP-teszt olyan új technológia, mely képes meghatározni az egyének gyógyszerlebontó képességét – ismertette Monostori Katalin, a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományos Központjának munkatársa.

A szervezetbe bekerülő legtöbb idegen anyag (például gyógyszerek) lebontásáért a citokróm P450 enzimek felelősek. A CYP enzimeket kódoló génekben sok genetikai hiba ismert, melyek megváltoztathatják az enzimműködést – mondta az előadó.

A CYP-teszt módszer magába foglalja egyrészt ezen CYP génhibák meghatározását, másrészt képes meghatározni a CYP enzimek aktuális szintjét, azaz az egyén gyógyszerlebontó képességét – tette hozzá Monostori Katalin.

Ennek azért van nagy jelentősége – magyarázta –, mert így pontos, egyénre szabott gyógyszeres terápia állítható fel. A CYP-teszt segítségével állapították meg például, hogy egy másfél hónapos, epilepsziával kezelt csecsemőnek alternatív hatóanyagra van szüksége, mivel az addig alkalmazott gyógyszer – a gyerek egyik hibás CYP génje miatt – súlyos vérszegénységet okozott.

Elmondta, hogy az új diagnosztikai módszerrel találtak hatékony gyógyszeres terápiát egy 33 éves skizofrén nőnél, egy nyolcéves, szívátültetésen átesett kisfiúnál s egy magas vérnyomással küzdő 35 éves kismamánál is. Monostori Katalin kiemelte: a többlépcsős diagnosztikai vizsgálathoz csupán egy vérvételre van szükség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.