Előzetesbe került Tasnádi Péter

Újra előzetes letartóztatásba került Tasnádi Péter vállalkozó, mert megszegte a lakhelyelhagyási tilalom szabályait.

TK
2012. 03. 05. 14:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Törvényszék hétfőn honlapján azt írta: a T. Péter és társai ellen önbíráskodás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn elrendelte T. Péter előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig, mivel a vádlott megszegte a vele szemben korábban elrendelt lakhelyelhagyási tilalom szabályait.

A törvényszéki közlemény szerint a végzés nem jogerős.

Tasnádi Péter ellen több eljárás is folyik. A vállalkozó legutóbb tavaly december 23-án került előzetes letartóztatásból házi őrizetbe, akkor a súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt indított ügyben. A bírósági közleményben úgy fogalmaztak: „A másodfokú bíróság álláspontja szerint a gyanúsított tekintetében a bűnismétlés veszélye fennáll, így a személyi szabadság korlátozása szükséges, azonban ez a házi őrizet formájában is elegendő, mivel az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok ezzel az intézkedéssel is biztosíthatók.”

Február 13-án a Kúria jogerősen hét év szabadságvesztésre ítélte Tasnádi Pétert egyebek mellett emberölés előkészülete és kétrendbeli, felbujtóként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.

A Kúria annyiban változtatta meg a táblabíróság korábbi döntését, hogy okirat-hamisítás miatt is bűnösnek mondta ki a vállalkozót, aki nem volt ott a tárgyaláson.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.