Elsőként lépett a Fidesz szövetségese

A legnagyobb kormánypárt büszke az ifjúsági szervezetére, mivel jól felkészült fiatalokból tud válogatni – nyilatkozta lapunknak Mihalovics Péter.

Kovács András
2012. 03. 10. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az országgyűlési képviselő úgy vélekedett, hogy ilyen nehéz gazdasági és nemzetközi környezetben nyilván sokkal népszerűbb tud lenni egy demagóg kommunikációt folytató párt, mint a Jobbik, amely irreális elképzelésekkel ostorozza a kormányt, de a politikai realitáshoz ennek semmi köze. Ráadásul egy radikális attitűd soha nem képviselheti a fiatalok középtávú érdekeit, zsákutca.

Az ügynökkérdésről Mihalovics elmondta, hogy egy letisztázott, átlátható törvényjavaslatot szeretne támogatni, mert a fiataloknak fontos, hogy reális és hiteles képpel rendelkezzenek arról a korszakról, örökségről és a következményeiről. „Meg kell vizsgálni a nemzetközi példákat, de egyetlen szabályozást sem lehet tisztán átültetni a hazai gyakorlatba.”

Az országnak is komoly eredmény

„A Fidelitas szakmai kabinetekben működik, így minden szakterületen ott vagyunk, a leglátványosabban talán az ifjúságpolitika területén – hangsúlyozta Mihalovics. – Részt veszünk a törvények előkészítésében, ráadásul több fidelitasos komoly, felelős pozíciókat tölt be. A Fidesz ifjúsági szervezete a nemzetközi színtéren többek között az Európai Néppárt ifjúsági tagozatának (YEPP) az elnökét adja Dömötör Csaba személyében, aki egy francia jelöltet tudott legyőzni a tisztújításon” – ismertette az országgyűlési képviselő.

Sikerült a YEPP budapesti tanácsülésén is bemutatni a magyar álláspontot – melyen közel 100 küldött vett részt – azokkal a rágalmakkal szemben, amely a nyugati sajtóban megjelentek, vélekedett Mihalovics. Úgy értékelte, hogy ennek alapján roppant fontos és hasznos munkát végez Dömötör a néppárt ifjúsági szervezetének az élén, ami mind az országnak, mind a Fidelitasnak komoly eredmény.

Az ifjúságpolitikust megkérdeztük arról is, mi a véleménye arról a civil kezdeményezésről, amely a házasság előtti szex veszélyeire figyelmezteti a fiatalokat. „Nem tartom túl hatékony módszernek, hogy ajtóstul rontunk a fiatalok hálószobájába. A fejekben kezdődik minden, a társadalmi mintáknál, a gyermekkorban, hogy milyen párkapcsolati mintákat kap egy fiatal a környezetében, a médiában. Az egészséges párkapcsolati minták közvetítése ennél fontosabb kérdés, és az magával hozza azt is, hogy egy fiatal szexuális élete is egészséges lesz, helyén lesznek a dolgok” – mondta Mihalovics.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.