Elúszik a pénzük, ha nem nyilatkoznak 19-éig

Március 19-ig kell nyilatkozniuk a közszférában a foglalkoztatottaknak, hogy bérkompenzációra tartanak igényt.

LM
2012. 03. 13. 9:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint a március 19-ig leadott nyilatkozatok esetében a kompenzáció visszamenőleges, azt január-február hónapokra is elszámolják. A március 19. után leadott nyilatkozatok alapján visszamenőlegesen már nem lehet érvényesíteni a kompenzációt – olvasható a közleményben.

A kormányrendelet a fenti körben biztosítja, hogy 2012-ben a nettó, kézhez kapott rendszeres kereset ne csökkenjen akkor sem, ha a 2011. és a 2012. évi adó- és járulékváltozások egyébként hátrányosan érintenék a munkavállalókat. A korábbi tájékoztatás szerint azért kell a dolgozóknak nyilatkozniuk, mert a munkáltató csak a nyilatkozat beadását követően tudja megküldeni a bérkompenzációs igényt az illetményszámfejtő helynek.

A jogszabályok szerint a közszféra alkalmazottai az állami és a helyi önkormányzati költségvetési szerveknél dolgozók, illetve a helyi önkormányzatok feladatai közé tartozó közszolgáltatások ellátását végzők. A közszférába tartoznak a különböző hivatalokban, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia Titkárságának dolgozói, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél alkalmazottak, s a Köztársasági Elnöki Hivatalnak és az Országgyűlés Hivatalának munkatársai is. Ugyancsak a közszférában dolgoznak a rendőrség, a büntetés-végrehajtás és a katasztrófavédelem szerveinél alkalmazottak, az igazságügyben dolgozók, valamint a honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjai is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.