„Számunkra mi sem természetesebb annál, mint hogy ezen a napon kitűzzük a kokárdát, kézen fogjuk a gyerekeinket és eljövünk a Dísz térre, ahová most különösen is időszerű” – mondta a budavári pártok, civil szervezetek és iskolák közös március 15-ei ünnepségén a várkerület polgármestere, Nagy Gábor Tamás. Az időszerűséget az adja, hogy éppen 120 éve került a helyére Zala György szabadságharc-emlékműve.
„Milyen mesét mond el nekünk, ma élőknek? Ez az emlékmű pusztán létezésével is azt mondja, hogy noha a történelmet a győztesek írják, akaratuk nem mindenható” – hangsúlyozta a fideszes országgyűlési képviselő. Mint említette, már ’48-ban is állt a várban egy emlékmű, de azt a rettegett Hentzi tábornok emeltette. A hálás utókor küzdelmével és összefogásával 1892-ben készült el az itt látható alkotás, nem az eredetileg tervezett helyre, a Krisztinavárosba vagy a Szilágyi Dezső térre, „hanem a városrész egyik legfontosabb területére, ahol a katonai díszszemléket is tartották”.
A történelemíró győztesek – mint a honatya rámutatott – nem tudták mindenben végigvinni az akaratukat, a Hentzi-oszlop emelésénél ugyanis távol maradt a katonaság, nem úgy 1892-ben, ahol 1800 honvéd és sok száz tiszt is megjelent, mások mellett a Lehel-huszárok, kék ruhában. A Budavár muravidéki testvérvárosában, Lendván született Zala György alkotása azt mutatja, „az emlékezet visszaszerezheti mindazt az igazságot, ami a harcmezőkön elveszni látszott” – emlékezett a polgármester, aki szerint az emlékmű édestestvére az aradinak; nem csak azért, mert ugyanaz a kéz formálta. „Az egyik a magasba repítő diadal, a másik a mélyre sújtó gyász színhelye. Az egyik főalakja az áldozatot, a másiké a jövőbe táplált reményt élteti. Élet és halál, győzelem és vereség, remény és reménytelenség, végzetes végletek, ez 1848 és ’49 története – hogy kik szolgálják a haza érdekét és kik árulják el” – figyelmeztetett Nagy Gábor Tamás.
Arra is rámutatott, hogy sokan „olyanok szegültek ügyünk mellé, akik magyarul sem tudtak”. Damjanich tábornok például akkori felettesével, Haynauval is konfliktusba keveredett, mondván nem lehet úgy beszélni Magyarországról, ahogyan az osztrák. Amikor Haynau visszakérdezett, mióta magyar ő, azt válaszolta, mióta a Tisza vizét issza, mióta ennek az országnak a levegőjét szívja. Többek közt ezért helyeztette át Damjanichot a rém, és ezért is kellett később meghalnia. Aztán ott van Görgey tábornok története, aki Perczel Mór seregében szétszóratta Jellasics seregét a Délvidéken, de ez nem váltott ki osztatlan sikert a hadvezetés körében; nemsoká már ott látjuk a magyar csapatok élén, s a tavaszi hadjárat május 21-ei lezártakor ő foglalta vissza Budát.
„Az orosz intervenciónál – folytatta Nagy Gábor Tamás – már az vált egyértelművé, hogyan áll egymással szemben az érdekek és az értékek Európája. Palmerston brit külügyér ekkor úgy reagált, hogy a magyar oldalon állóknak talán igazuk van, de végezzenek gyorsan”. Megjegyezte, ugyanaz a bankház finanszírozta a szabadságharc leverését, amelyik Louisiana állam privatizációjában részt vett.
Egy brüsszeli szálat is felelevenített Nagy Gábor Tamás: a szobor kiöntésében kulcsszerepet vállalt Belgium, amiért hálából Zala a gipszformát Brüsszelnek adományozta, „tehát Brüsszelig érnek a szálak” – fogalmazott.
Az ünnepségen ezt követően a szobor talapzatán koszorúkat és virágokat helyeztek el a hazai politikai pártok, civil szervezetek és iskolák képviselői.
