Gyurcsány: Ennyire nem látni, mire megy ki a játék?

Orbán Viktor akár a hat évtizede épített európai szabadságálmot is bajba sodorhatja – írja Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc.

MNO-TÁ
2012. 03. 06. 10:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint Orbán megerősítené a keresztény egyházak és az állam kapcsolatát, valamint ugyanezt tenné „az európai együttműködésben a különböző nemzeteket összekötő hasonlóságok, közös törekvések helyett” a nemzeti karakterrel. A DK-vezér állítása szerint erre egy meg nem nevezett vezető német politikus úgy reagált: „Igen, Európa központja pedig Brüsszel helyett legyen a Vatikán!”

Gyurcsány Facebook-oldalán arról is írt, hogy szerinte azért nem sikerül majd a kormányfő kabinetjének megakadályozni az Ecofin március 13-ai döntését a Magyarországot sújtó 144 milliárd forintos elvonásról, mert „Orbán a szabadság Európájának első számú ellenfele lett”. Az MSZP egykori politikusa szerint Orbán Viktor nézeteit az európai jobboldal egy része, leginkább a radikális irányzatok képviselői osztják, megtaláljuk ennek lenyomatát Németországban, Olaszországban, Franciaországban vagy éppen Finnországban is”.

Szerinte Orbán azoknak a fáradt, reményvesztett európaiaknak a vezetőjévé válik ezekben a hónapokban, akik „visszamennének a modern világ előtti zéróponthoz, Isten országához, a keresztény hithez és erkölcshöz, a még könnyen befogadható (földrajzi, kulturális, nyelvi stb.) határokkal rendelkező nemzetig. (…) Magyarország ügye ettől a ponttól kezdve nem magyar ügy. Ha Orbánnak sikerül, akkor a hat évtizede épített közös európai szabadságálom bajba kerülhet” – írja.

Gyurcsány csak gyenge színvonalú grundfocinak nevezi a történelmi játékban az ő meccseiket az LMP-vel, sok jó szándékú civillel, „punnyadt Alkotmánybírósággal, személyes küzdelmet folytató elemzőkkel(?), szerkesztőkkel(?)”. „Komolyan kérdezem, ennyire nem lehet látni, hogy mire megy ki a játék?” Utóiratként megkérdezi: „Esetleg nincs még valaki a magyar demokratikus ellenzék környékén, aki szeretne egy kicsit beszélgetni rólam, meg kormányaimról, meg 2006-ról, meg…?”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.