Harmincezernél jár az LMP

Az LMP szombat estig megközelítőleg harmincezer aláírást gyűjtött össze.

WA
2012. 03. 11. 17:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, hogy emellett hat-hétezer egyéni gyűjtőnél is vannak aláírási ívek, amelyeket még nem összesítettek. Mint mondta, az egyéni gyűjtők magas száma is bizonyítja, hogy népszavazási kezdeményezésük nem a pártokról, hanem az állampolgárok összefogásáról szól.

Az LMP március 5-én indította el aláírásgyűjtő kampányát. A párt négy kérdésben szeretne népszavazást: a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon; az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi 90 napról emeljék vissza a korábbi 260 napra; ne lehessen 100 napnál hosszabb próbaidőt kikötni, illetve a szabadság kétharmadát a munkavállaló kérésének megfelelően kelljen kiadni. Ehhez kérdésenként legalább 200 ezer aláírást kell összegyűjteni április 2-ig.

Vágó Gábor arra a kérdésre, hogy a harmincezer aláírást miért tartja jobbnak az előzetesen vártnál, azt felelte, az LMP úgy számolt: az első héten az emberek többsége csak ismerkedik a kampánnyal. Megjegyezte, hogy ha az önkénteseknek csak a fele össze tud gyűjteni egy lapnyi, vagyis 15 aláírást, akkor csak azokból is beérkezik 50-60 ezer támogató szignó.

A politikus elmondta azt is, hogy a vidéki városok közül többen is csak a hét második felében tudták felállítani a gyűjtőpontjaikat. Arra a kérdésre, hogy továbbra is elérhetőnek tartja-e az LMP által korábban tervezett 330 ezer aláírást, azt felelte, társadalmi partnereiknek és a szakszervezeteknek csak nemrégiben adták át a gyűjtőíveket. Ezektől a szervezetektől 110 ezer aláírásra számítanak, amelyekkel együtt tartható a 330 ezres terv – fűzte hozzá.

A szülői szabadság kötelező megosztásáról szóló javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek az LMP. Bővebben>>>

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.