Ideiglenesen zárják be az egyes terminált

A Cargo City elnevezésű légiáru-kicserélő központ megépítését is elhalasztja a Budapest Airport.

WL
2012. 03. 14. 15:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A döntést azt követően hozta meg a Budapest Airport – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben –, hogy a Malév leállása miatt felülvizsgálták és módosították a 2012. évi üzleti tervet. A cargo-beruházás várhatóan két év múlva indulhat meg.

A közlemény szerint az egyes terminál kiürítési tervét és annak ütemezését a Budapest Airport a partnerek bevonásával a következő hetekben alakítja ki.

A Malév elvesztése után több új légitársaság érkezett Budapestre, és az ittlévők új járatokat indítottak és indítanak, illetve sűrítik járataik számát, mégis szükség van kiigazító lépésekre a közlemény szerint. Ezért halasztják el a cargo-bázis építését is.

A közleményben a Budapest Airport megjegyzi, hogy szándékában áll továbbra is beruházni, többek között külső befektető bevonásával a repülőtéri hotelt megvalósítani, amennyiben – áll a közleményben – „az ezt gátló bürokratikus akadályokat a közeljövőben sikerül elhárítani”.

Február végén Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI-nek azt mondta, hogy az idén kétmillióval kevesebb utasra számítanak a tervezett 9,2 millióhoz képest. A Malév 1,5 millió átutazó utasa ugyanis biztosan elveszett a reptér számára.

A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint 2011-ben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 72 országgal lebonyolított utasforgalma 9 százalékos éves növekedéssel elérte a 8,9 milliót.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.