Ki támadhatja meg Magyarországot?

Bemutatták Magyarország biztonsági stratégiáját, kérdés, hogyan lehet azt végrehajtani.

Kovács András
2012. 03. 02. 10:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyolc év után ismét elkészült egy biztonságpolitikai stratégia, de ez nem felel meg a korszerű tudományos kritériumoknak – mondta el Sztáray Péter, a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára. Várhatóan újabb ágazati stratégiák is születnek majd, amelyek kapcsolódnak ehhez a dokumentumhoz – tette hozzá. Egyéves előkészítő munka után vagyunk, amelynek része volt egy szakmai előkészület, valamint a pártok biztonságpolitikai szakértői között is futottunk egy kört – ismertette a szakértő.

Sztáray rámutatott arra, hogy a földrajzi meghatározottságon kívül egyéb tényezők (kábítószer-kereskedelem, kiberbiztonság, nukleáris fenyegetettség) felé mozdultak el. A kormányzatnak egységesen kell megközelítenie ezt a kérdést, ezért lett feladatorientált, valamint gondolkodásra sarkalló ez a dokumentum – vélekedett a helyettes államtitkár. A határon túli magyarság esetében patikamérlegen mértünk, mivel nem akartunk ehhez kemény biztonságpolitikai szempontokat keverni – tette hozzá.

Ez a legjobb

Belátható időn belül nem számítunk hagyományos katonai támadásra – mondta el Sztáray. Ez egy fontos előrelépés, mivel úgy látjuk, hogy a környezetünkben erősödött a biztonság, de ez nem jelenti azt, hogy a honvédséget meg kellene szüntetni – mutatott rá a helyettes államtitkár. Szólt arról is, hogy a nemzetközi békefenntartó műveletekben erősíteni kell a civil elemeket. „A mi biztonságpolitikai keretünket a NATO és az EU határozza meg.”

Tálas Péter, a Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet vezetője úgy vélekedett, hogy a mostani az eddigi legjobb stratégia. Úgy látja, a dokumentum készítői sokkal modernebb felfogással rendelkeznek, mint az elődök. 2006–2007-től kezdve volt érzékelhető, hogy a terrorizmus lekerült az első helyről, most pedig a gazdasági biztonság került előtérbe – tette hozzá. Ez fogja éveken keresztül meghatározni a politikai stratégiákat – mondta Tálas.

Vannak hiányok is

A szakértő szerint a magyar társadalomnak is van személyes tapasztalata azokról a tényezőkről, amelyek a stratégiában szerepelnek. A magyar kisebbségek kapcsán úgy fogalmazott, hogy a dokumentum nem ad lehetőséget arra, hogy belekössenek a szomszédok. Tálas elmondta, hogy az egyáltalán nem kiszámítható gazdasági környezet a jellemző napjainkban, nem tudjuk, milyen hatása lesz annak az integrációs szervezetekre.

Külön kiemelte, hogy nagyon jó, hogy a honvédség a békefenntartó missziókban mint a külpolitika meghatározó eszköze szerepel a dokumentumban. A fő kérdés, hogy milyen hatása lesz a kormányzati politikára a most megjelent stratégiának, nagy hiba lenne, ha csak kommunikációs elemnek használná – mutatott rá Tálas. Hiányosságnak nevezte, hogy nem szerepel benne a személyi feltételek biztosítása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.