Kikezdték a fényes szelek, eltüntette a diktatúra

70 éve, a II. világháború alatt, 1941. szeptember 28-án Országzászló állított egy Vas megyei kis település.

LR
2012. 03. 14. 15:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kőrakást, rajta a koronával, a címerrel és a zászlóval, a háború után elbontották. Most újra áll majd, szebben, csillogóbban és biztosan tovább is, mint az eredeti. Országzászlót avatnak ünnepélyesen március 15-én Gasztonyban – tudatta a település önkormányzata. A Trianonban diktálók által éppen hogy csak Magyarországon hagyott vasi falu központjában, számtalan magyar településhez hasonlóan már állt egyszer Országzászló, de azt kikezdték a fényes szelek, eltüntette a kommunista diktatúra. Előbb a Szent Korona került le a zászlórudat tartó kőrakásról (jellemzően egy nyilasból kommunistává lett ember volt a végrehajtó), majd eltűnt a címerpajzs is. Végül a kőrakást is elhordták, üresen maradt a központi tér.

A régi kántortanító, Piller Dezső által megálmodott Országzászló nem tűnt el nyomtalanul, megmaradt régi ünnepségek fényképein, és az emberek emlékezetében. Ezekre támaszkodva készíttette el most a régi emlékmű 8 méter magas mását az önkormányzat. A csütörtöki ünnepségen beszédet mond majd V. Németh Zsolt, a választókerület fideszes képviselője. A vidékfejlesztési tárca államtitkára átadja a falu uniós pénzekből megvalósított új játszóterét és a saját erőből felújított orvosi rendelő épületét is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.