„Levágom a fejed és szétszurkállak” + Képek

Akár húsz évet is kaphat Tasnádi Péter abban az – önbíráskodás, rablás és személyi szabadság megsértése vádjával indult – ügyben, amely szerdán perbeszédekkel folytatódott a PKKB-n.

LM
2012. 03. 07. 16:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vád szerint Tasnádi 2010-ben elszámolási vitába keveredett, és erőszakkal próbált érvényt szerezni követeléseinek. Az egyik vádpont szerint Tasnádi 10 millió forintot adott a sértettnek, hogy azt aranyvásárlásba fektesse be, ám a sértett nem tudott elszámolni, mire Tasnádi fenyegetni kezdte, többek között azzal, hogy „levágja a fejét, szétszurkálja, a családját is bántalmazza, mert ellopta a pénzét”. Egy másik esetben egy szír férfitől az üzletében követelte Tasnádi és egyik társa azt a pénzt, amivel a külföldi a másik ügy sértettjének tartozott. Amikor a szír rendőrt akart hívni, emiatt Tasnádi újabb ötmilliós követelést helyezett kilátásba, amelynek meg nem fizetése esetén – mint mondta – „kiveri a pofáját, mert ő a Tasnádi Péter”.A vállalkozó elleni harmadik vádpont szintén az elszámolási vitához kötődik. Eszerint egy pénzzel teli táskán huzakodott Tasnádi az egyik üzletfelével egy irodában, a felek között ugyanis nézetkülönbség alakult ki a tekintetben, hogy kit illetnek a milliók. A rövid, ámde heves lefolyású tisztázó vita eredményeként Tasnádi birtokába került a táska, a tartalmával együtt.

A sajtóra támadtak

A negyedik vádpont előzménye az volt, hogy egy belvárosi ingatlanárverésen, ahol bedőlt lakáshitelesek otthonait verték dobra, megjelentek a lakásmaffia fellépése ellen tiltakozó civil jogvédők és a média munkatársai is. Egyikük lefotózta Tasnádit, mire a vállalkozó az egyik emberével egy szűk helyiségbe tuszkolta a Magyar Hírlap fotóriporterét, és addig nem is engedték el, amíg át nem adta a képet tartalmazó memóriakártyát.

A kilakoltatási moratórium időszakában lezajlott árverés kapcsán akkoriban Dabasi Tamás, az Otthon- és Érdekvédők Magyarországi Szövetségének alapító tagja úgy fogalmazott: „tarthatatlan, hogy bűnbandák uralják az árveréseket”.

Az ügyész önbíráskodás, rablás és személyi szabadság megsértése miatt fegyházat kért a visszaeső Tasnádira, ugyanakkor az enyhítő körülmények közé sorolta a vádlott rossz egészségi állapotát és kevert személyiségzavarát.

Tasnádi rossz idegállapotban

Tasnádi szemmel láthatóan rossz idegállapotban érkezett a tárgyalásra. A többórás perbeszédek alatt szinte egyfolytában lehajtott fejjel, arcát tenyerébe temetve, magába roskadva ült, olykor pedig csukott szemmel fejét csóválta, homlokát ráncolta, kényszeresen mozogni, hintázni kezdett a vádlottak padján. Arcát mindvégig szinte teljesen elfedte egy orvosi kendővel, kezén fehér kesztyű volt és bilincs. A PKKB ugyanis a napokban ismét előzetes letartóztatásba helyezte a vádlottat a lakhelyelhagyási tilalom megszegése miatt. Tasnádi a tárgyaláson szóvá tette, hogy a bíróság elfogult vele, ez – mint mondta – abból is látszik, ahogy beszélnek hozzá, ezért elfogultsági kifogást terjesztett elő.

Tuza Péter ügyvéd Tasnádi védelmében azzal kezdte perbeszédét: Magyarországon nem létezhet olyan történet, ahol Tasnádi a sértett, belőle mindig csak gyanúsított, vádlott lehet, holott a vádbeli események valódi sértettje a védence.

Más se bírta volna cérnával?

A védelem verziója szerint normális, átlagos emberi reakció volt Tasnádi részéről, hogy amikor értesült az üzlettársa rendelkezésére bocsátott 10 millió eltűnéséről, a pénz tudta és rendelkezése nélküli felhasználásáról, ami legalábbis felveti a sikkasztás gyanúját, kérdőre vont, esetleg nem is mindig szalonképes formában. Azonban az ügyvéd szerint a történteket „más se bírta volna cérnával”, az állítólagos sértett nem is vette komolyan Tasnádi indulatos kirohanásait, a vádlott pedig úgy vigyázott adósára, „mint a hímes tojásra”, hiszen nála volt a pénze.

Az ügyvéd szóvá tette azt is, hogy az állítólagos sértettel a BRFK szervezett bűnözés elleni osztályának nyomozói építettek ki a kapcsolatot, és ezzel párhuzamosan lettek az adós vallomásai egyre jobban terhelőek Tasnádira.

Fityiszt mutatott Tasnádiéknak

A saját üzletében megfenyegetett külföldi esetében a védő emlékeztetett arra, hogy ez az állítólagos sértett az események sodrában fityiszt mutatott Tasnádiéknak, mondván, „úgyse fogtok ti pénzt kapni”. Ebből is látszik, mennyire veszélytelen volt a vádbeli fenyegetés. Az irodából elrabolt táska kapcsán az ügyvéd arra hívta fel a figyelmet, hogy Tasnádi a saját pénzét szerezte vissza, így rablás nem történhetett, de az ellentmondó vallomások miatt az önbíráskodás sem bizonyítható, mint ahogy az árverésen közrefogott fotós esetében sem áll meg a vádbeli személyi szabadság megsértése, hiszen nem Tasnádiék, hanem az ott kialakult tumultus akadályozta a sértettet a szabad mozgásban.

A védő minden vádpontban Tasnádi felmentését indítványozta. A PKKB várhatóan pénteken hirdet elsőfokú ítéletet.

A 62 éves vállalkozó az utóbbi időszakban különböző ügyek kapcsán mintegy 10 évet töltött büntetés-végrehajtási intézetben, jelenleg is végrehajtásra vár egy több mint 3 éves jogerős fegyházbüntetése.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.