LMP: 13 főből áll az országos választmány

Az LMP kétnapos budapesti kongresszusának második napján megválasztották a Lehet Más a Politika országos választmányának tagjait – mondta el az MTI kérdésére Heltai László szóvivő.

TK
2012. 03. 04. 19:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az országos választmány a jövőben 13 főből fog állni. Tagja lesz Jávor Benedek frakcióvezető, Schmuck Erzsébet választmányi titkár, Várnai László önkormányzati ügyvivő, Priksz Gábor országos szervező, valamint a már szombaton megválasztott két szóvivő, Csiba Katalin és Heltai László, illetve Erőss Gábor stratégiai közpolitikai ügyvivő. A regionális delegáltak közül Budapestet Cake Olivio, az Észak-Dunántúlt Hajdu Mária, a Dél-Dunántúlt Ladányi Attila, Észak-Magyarországot Komlósi Csaba, a Dél-Alföldet Oláh Péter, Pest megyét pedig Lukácsi Bálint képviseli majd a testületben.

Vasárnap az 59 tagú országos politikai tanács tagjai közé is megválasztották a területi szervek 33 delegáltját, valamint öt további női tagot. A testületbe automatikusan bekerül a választmány 13 tagja, de a kongresszus nem döntött a politikai tanács utolsó nyolc helyéről, amelyet férfiak fognak betölteni. A szavazást a következő rendezvényre hagyták.

A kongresszus szombaton határozott arról, hogy elindítják népszavazási kezdeményezésüket. A párt korábbi szóvivői, Vágó Gábor és Szél Bernadett az ezt követő sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az LMP hétfőn elkezdi az aláírásgyűjtést a párt népszavazási kampányához.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.