Május végéig forgalomkorlátozás lesz a VIII. és a IX. kerületben

Szerdától május végéig forgalomkorlátozásokra kell számítani a VIII., illetve a IX. kerületi Baross, Őr és Kinizsi utcákban csatornaépítés miatt – közölte a fővárosi önkormányzat kedden az MTI-vel.

TK
2012. 03. 13. 19:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A IX. kerületi Kinizsi utcát szerdától május 31-ig félpályán lezárják a Ráday és Lónyay utcák között, valamint a Lónyay és Közraktár utcák között; az érintett útszakaszokon parkolni sem lehet majd. A gyalogosokat is érinti az építkezés: a 15-ös és a 115-ös buszok hétfőtől két héten keresztül a Ráday utca helyett a Kinizsi utca – Közraktár utca – Bakáts utca útvonalon közlekednek; ám a 83-as trolibusz közlekedése nem változik – áll a közleményben.

Mint írták, a VIII. kerületi Baross utcán péntektől május 30-ig szintén fél pályán lehet csak közlekedni a Horváth Mihály tér és a Harminckettesek tere között, továbbá itt parkolási tilalom lép életbe. A BKV-val közlekedőket annyiban érinti a korlátozás, hogy az útpálya szűkítése miatt a 83-as trolibusz, valamint a 9-es, 109-es és 909-es busz megállóját ideiglenesen áthelyezik a József körút túloldalára.

Legkésőbb, hétfőn a VIII. kerületi Őr utcában kezdődnek meg a munkálatok, így az utcát május 25-ig lezárják a Tavaszmező utca és a József utca között, behajtás csak a célforgalom számára lesz korlátozottan biztosított. A csatornaépítés idejére a Tavaszmező utca zsákutcává válik, a József utcai kereszteződésben pedig útszűkületre kell számítani.

A tehermentesítő gyűjtőcsatorna építése a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei projekt része, és befejezése novemberben várható; a május végén lezáródó szakasz az építés első üteme csupán. A közleményben kiemelték: a Budapest további négy kerületét is érintő, összesen húszmillió eurós beruházást az Európai Unió és az állam együttesen 85 százalékban támogatja, a maradék 15 százalékot pedig a fővárosi önkormányzat biztosítja.

A tájékoztatás szerint a lakossági szennyvízcsatornáknál lényegesen nagyobb, akár két méter átmérőjű gyűjtőcsatornák feladata a szenny- és csapadékvizek gyorsabb levezetése, így biztosítják a jelenleg túlterhelt szennyvízhálózat kiszámíthatóbb és biztonságosabb működését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.