Mesterházy egy nagy szövetségben gondolkodik

Mesterházy Attila szerint az MSZP-nek a változás szövetségét kell létrehoznia az állampolgárok, a választók koalíciójával.

BL
2012. 03. 11. 15:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szocialista párt elnöke szokásos hétvégi írásában úgy fogalmazott: Magyarország nem bír ki még egy unortodox kalandor kísérletet. Mesterházy Attila ezért felelős politikát sürget, míg az MSZP-t olyan felelős politikai erőnek nevezi, amely nem ígéreteket, hanem tisztességes ajánlatot kíván tenni a magyar választóknak.

Mint hozzátette: az MSZP-nek van véleménye a jelenről és van terve a jövőre vonatkozóan. „Mégsem hiszem, hogy egyedül kell a választók elé állnunk. Kíváncsiak vagyunk minden demokratikus gondolkodású párt, szervezet, állampolgár véleményére. A változás szövetségét kell létrehoznunk” – írta. Véleménye szerint ugyanis az egész „Fidesz-világ” leváltásához nem elég pártkoalíciókat alkotni, az állampolgárok, a választók koalíciójára van szükség.

Mesterházy hangsúlyozta, hogy saját programjuk, amellyel május 1-jén a nyilvánosság elé állnak, nem a végeredmény, hanem egy keret, alapelvek és irányok világos gyűjteménye lesz. „E keretet közösen kell tartalommal feltöltenünk, s ebben a munkában bárki részt vehet, aki a demokratikus és élhető Magyarország híve. Nyitottak vagyunk, készen állunk a valódi párbeszédre” – fogalmazott a pártelnök.

Mesterházy csütörtökön, az MSZP évértékelőjén arról beszélt, hogy a párt 2014-re elég erős lesz a kormány leváltásához és elég felkészült a kormányzásra. Bővebben>>>

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.