„Nem kötünk röghöz senkit”

Semmilyen veszély nem fenyegeti sem a felsőoktatást, sem az ország fejlődését – mondta Hoffman Rózsa oktatási államtitkár.

TK
2012. 03. 12. 5:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár szavai szerint az idén mintegy 109 ezren jelentkeztek, a felvehetők száma pedig százezres nagyságrendű. Hozzátette, nem most jelentkeztek kevesen, inkább az elmúlt években vált mennyiségileg túldimenzionálttá a felsőoktatás. „Elképzelhető, hogy sokan éppen a követelmények növekedése miatt reálisabban értékelték esélyeiket, s felelős döntést hoztak. Ez kedvezhet a minőségnek” – fogalmazott Hoffmann Rózsa.

Megjegyezte: elemzésekre áprilisban nyílik mód, amikor már látják a jelentkezések összetételét. Azt, hogy hányan jelentkeztek az idei érettségizők közül, milyen szakokra, milyen egyetemekre mennének, hányna maradtak le az előző évekről, hol vannak súlyos rendszerhibát sejtető eltérések. A hallgatói szerződésekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: „nem kötünk röghöz senkit”.

A hallgatói szerződés szabad döntés alapján megkötött polgári jogi szerződés, amelynek az aláírásáról a fiatal mindenféle kényszer nélkül dönt.

Minden iskolában vezessenek be a diákoknak és a pedagógusoknak etikai kódexet – többi között ezt javasolja a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete a hit- és erkölcstanoktatással összefüggésben. Bővebben>>>

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.